Jósiás uralkodása alatt gyökeres reformáció történt. Fontosnak tartotta, hogy a nép gondolatait a nagy nemzeti örökségükről való megemlékezésre irányítsa. Mi lehetett volna jobb módja ennek, mint a páska megünneplése. Ez az ünnep visszautalt a népnek, mint nemzetnek a gyökereihez, jobban, mint bármi más, ami a zsidó naptárban benne volt. A fáraó vasmarkából kiszabadulva új szabadságot nyertek, megkapva azt a kiváltságot, hogy Isten népe legyenek a földön. Micsoda ünneplés! Micsoda örökség!
A király parancsára Jeruzsálemet megtöltötték az alkalomra jövő zarándokok. Az izraeliták családjaik szerint beözönlöttek a városba, büszkén arra, hogy kik ők, betöltve az együvé tartozás érzésével. A láda, a papok, a léviták, mind a helyükön voltak, és mintegy 45 000 páskaáldozatot ajánlottak fel. A légkör énekléssel telt meg. Többről volt azonban szó, mint sokaságról és lelkesedésről. Azzal törődtek, hogy "az Úrnak Mózes által tett beszéde szerint" cselekedjenek, 6.12. v. Az engedelmesség örömmel járt együtt, mint olyan gyakran a Szentírásban. Nem csoda, hogy nem volt semmi ehhez hasonló a Bírák napjai óta. Jósiás visszavitte a népet saját gyökereihez, és látta őket helyreállni abban a jóban, amit az Úrral való közösségük jelentett. Nézzünk vissza hasonló örömmel és elkötelezettséggel ugyanerre a napra, "mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk", 1Kor 5,7.
Végül egy árnyékot láttunk. Eddig a kép szinte ideális volt, de ezt a gyümölcsöző életet a teljes virágzásban vágták ki. Kevesebb, mint negyven nyarat élt meg. Mi történik? Jósiás beleártja magát politikai ügybe Egyiptom királyával. Ez valóban nem az ő ügye volt, és a fáraó hadserege halálos sebbel hagyja a harctéren. A sors iróniája, hogy az a férfiú, aki olyan teljes szívvel ünnepelte az Úr megszabadítását Egyiptomból, éppen ennek a hatalomnak esik áldozatául. Erről beszélt bölcs elődje, aki ezt mondta: "Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze", Péld 26,17 (Magyar Bibliatanács, 1991).
Ebben az idő előtti halálban nem volt-e benne az isteni irgalom munkája is? Sötét napok közeledtek, és az irgalmas és bölcs gondviselés vitte el a fiatal Jósiást az örök vigasztalás helyszínére azok elől a megtapasztalások elől, amelyek összetörték volna a szívét.