A munka, amelyre Nehémiás vállalkozott, lehetetlennek tűnt, amikor látta, hogy Jeruzsálem falai romokban állnak és a kapuk elégtek. De szívében olyan fájdalmat érzett, és olyan vágyat arra, hogy tisztelje Istenét, hogy szinte kényszer ragadta magával. Építenie kellett. Feltárja a helyzetet a nép előtt: Ti látjátok a nyomorúságot, amelyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever..." 2,17. Így szólítja fel őket: "Jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát"! Érdemes emlékeztetni arra, hogy mi sohasem tudunk másokat ösztönözni Isten munkájában, hacsak először nem bennünket ragad meg a kényszer és buzgalom érzése.
Amint Nehémiás elmondta, hogy Isten jótetszése kísérte és a király szavat is, az eredmény megrázó volt. Így válaszoltak: "Keljünk fel és építsük meg!" Megerősítették kezüket a munkára. Csodálatos készség mutatkozik arra, hogy Isten munkáját végezzék - ugyanilyen készek vagyunk-e, hogy cselekedjünk, amikor Isten rámutat nekünk valamilyen szükségre? Amikor az ellenség kifogást emelt, Nehémiás megadta a választ: "A mennynek Istene, ő ad jó szerencsét nékünk, és mi mint az ő szolgái kelünk föl és építünk", 2,20.
Figyeljük meg azt a fegyelmezett módot, ahogyan a munkát végezték. Minden dolgozó tudta, melyik a falnak az a szakasza, amiért ő felelős. Nem volt zavar és nem volt rendetlenség. Érdemes a 3. fejezetet gondosan tanulmányozni. Nem voltak rések és törések a társadalmi osztályokban; együtt építettek, mindegyiküknek szüksége volt a többiekre. Ahogy ezzel foglalkozunk ma, megértjük, hogy egyek vagyunk testvéreinkkel Krisztusban az Úr szolgálatában. Ez azt jelenti, hogy miközben egyéni közreműködésünk létfontosságú, ugyanúgy arra is készen kell lennünk, hogy együtt dolgozzunk másokkal. Egységben az erő!
Nehémiás elkeseredett ellenállással került szembe. Szanballat, Tóbiás és barátai le akarták állítani a munkát. Nézzük azt a háromféle módot, ahogyan az emberek megküzdöttek ellenségeskedésükkel.
4,9. Imádkoztak, és állandó őrséget állítottak ellenük éjjel nappal. "Vigyázzatok és imádkozzatok", jó, ha erre a mottóra emlékezünk mindenben, amit Istenért teszünk.
4,17-18. Úgy dolgoztak, hogy egyik kezükben fegyver volt, a másikban pedig vakolókanál. Készen álltak mind az építésre, mind a harcra.
4,14. Bátorították egymást: "Ne féljetek tőlük!" Emlékezzünk az Úrra, aki nagy, és harcoljuk meg a hitnek jó harcát. Dicsőítsük az Urat! Az Ő nevében győzhetünk.