A FŐ ÁLDOZATOK száma öt volt, amelyek két részre oszlottak. Az első három úgy osztályozható, mint „kedves illatú áldozat", amely arról beszél, hogy Isten gyönyörködik Krisztus tökéletességében és az Atya akaratának való önkéntes alárendeltségében az engesztelési munkát illetően. A másik kettő „bűnáldozat", amelyekben Isten elviselhetetlen ítélete látható a bűn felett az Isten által biztosított helyettes személyében. Mai olvasmányunk csak az égőáldozattal foglalkozik, de a magyarázatok kiterjednek majd röviden az ételáldozatra és a békeáldozatra is.
Az égőáldozat lehetett tulok, kos vagy galamb. Ez valószínűleg azért volt így, hogy megfeleljen szegénynek és gazdagnak egyaránt, de az áldozatokat Krisztus különböző szimbólumainak látjuk. A tulok drágább volt, mint a kos, és a kos drágább volt, mint a madarak, de Isten Krisztust látta mindezekben, és ezek kedves illatúak voltak számára. Mi azt hozhatjuk Istennek, amit Krisztustól tanultunk, de a róla való ismeretünknek mindig növekednie kell úgy, hogy imádatunk minőségének haladnia kell a madaraktól a kos, majd a tulok irányába.
Az ételáldozat, 3Móz 2,1-16. Ez vértelen áldozat, és e kedves illat szeretett Urunknak tökéletes ember-voltáról beszél. Ennek feláldozása az oltáron az emberek között megvalósult tökéletes élet csúcsteljesítmenyét hozza elénk, amely teljesen Isten dicsőségére szenteltetett. Az áldozatot háromféle módon lehetett elkészíteni: (I.) Megsütni kemencében; (II.) Megsütni serpenyőben; (III.) Megsütni roston. Ezek azokra a különböző megpróbáltatásokra és próbákra utalhatnak, amelyeknek az Úr volt alávetve: „a kemencében" jelenti, ami nem látható, - a lélek és szellem szenvedését, amelyet csak Isten ismer, 4. v.; „serpenyőben" - nyilvános megpróbáltatások a világban, 5. v.; vö. Mt 16,21, „sokat szenvedni a vénektől" stb.; „rostélyon" - még erősebb szenvedés, beleértve a keresztet is, 7. v. Az Úr mindebben tökéletes volt.
A békeáldozat, 3Móz 3,1-17. Ez hálaadás a már megnyert békességért, és annak mélyebb megértését tételezi fel, ami megtörtént velünk. Krisztusban Isten és a bűnös békességben találkozik. Más igerészek elmondják nekünk, hogy Ő szerzett békességet, Kol 1,20 és azt is, hogy Ő a mi békességünk, Ef 2,14. Nem lehet békesség Istennel más alapon, mint azon, amit Krisztus tett értünk a kereszten.
Mt.16. 21 Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia.
Kol.1. 20 és hogy általa békéltessen meg mindent magával úgy a földön, mint a mennyben, békességet szerezve keresztjének vére által.
Ef.2. 14 Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében.