AZ IGAZI evangélium hirdetése mindig kétféle reakciót vált ki: a hit reagálását (4. v.), és a hitetlenek ellenállását (18. v.). A 3. fejezet csodája annak minden következményével együtt nem sokáig maradhatott a vallásos hatalmasságok tudta nélkül, hiszen a természetfeletti dolgokat tagadó sadduceusok voltak jelenleg az uralkodó párt (ApCsel 4,1-2; 5,17). Mindemellett a fejezet legmeglepőbb jellegzetessége nem a zsidó ellenállás ténye az apostolokkal szemben (1-22. v.), hanem az a mód, ahogyan a hívők reagáltak erre.
Péter alig néhány hónappal ezelőtt elbukott a legkevésbé sem hivatalos kérdezösködés előtt (Jn 18,17), most azonban bemutatja, milyen különbséget jelent a Szent Szellem eljövetele. Bátran megvallja meggyőződését arról, hogy kicsoda az Úr Jézus (ApCsel 4,8-12). Amikor durván megparancsolják neki, hogy hagyja abba az igehirdetést ő megdönthetetlen kijelentéssel válaszol, hogy Isten tekintélye előbbre való minden másnál (19-20). A tanulság világos: a hívő ember a támadás közben szilárdan megállhat a Szellem segítségével (8. v.; Lk 21,12-15).
Ezután Péter és János visszatérnek „az övéikhez", és közli velük mindazt ami történt (23. v.). Micsoda hatásos megjegyzés ez a gyülekezeti közösség értékes voltáról! A hívők azonnal az isteni gondviselés eszközéhez fordulnak minden helyzetben, az imádkozáshoz (24-30. v.), mert nem lehet hatalom az evangelizálásban, növekedés a gyülekezetben, igazi áldás e nélkül az Istennel való közösség nélkül. Az imádságban nincsen semmilyen szertartásos elem: ez ugyanolyan friss, igeszerű és szellemi, mint Péter bizonyságtétele a zsidó vezetők előtt. Nem azt kérik, hogy csendesedjen le az ellenállás, vagy a tanítványok legyenek védve azok fenyegetésével szemben. Ehelyett önként tör fel a teremtő, a mindentudó Isten dicsérete (24. v.); (mert nem jövendölte-e meg Dávid előre a Messiás elutasítását?) (25-27. v.), és a szuverén Istené, akinek a tervei sohasem vallhatnak kudarcot (28. v.). Könyörgésük a bátorságért (29-30. v.) dicsőséges meghallgatást talált (31. v.), mert olyan Istenünk van, akit gyönyörködtet, hogy meghallgatja népe imádságát. Tanuljuk meg mondani: „Urunk, te vagy az Isten" (24. v.), és ezekhez a régi tanítványokhoz hasonlóan élvezzük azt a békességet, amelyet Ő ad mindenkinek, aki hittel Őrá támaszkodik (Fil 4,6-7).
Lk 21. 12 De ezeket megelőzően kezet emelnek rátok, és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak, börtönbe vetnek, és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. 13 De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre. 14 Döntsétek el szívetekben, hogy nem gondolkodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre, 15 mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Fil 4. 6 Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. 7 És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.