Skip to main content

08.08 Dicsőítés a szellemi áldásokért

OLVASNIVALÓ: 
Efézus 1,1-14

 „ÁLDOTT AZ Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csudadolgokat cselekszik egyedül! Áldott legyen az Ő dicsőséges neve mindörökké!” Így énekelt Dávid (Zsolt 72,18-19). Mi ugyanazt az Istent áldjuk, de most már teljesen kijelentette magát, mint Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja. Pál dicséretben tör ki azoknak az áldásoknak a gazdagsága miatt, amelyekkel Isten bőségesen elhalmozott bennünket Krisztusban. Bizony, illik hozzánk a dicséret, akár a napunkat kezdjük el, akár egy levélhez fogunk hozzá (lásd: Zsolt 33,1; 147,1).

Először figyeljük meg áldásaink okát. Ez magának Istennek szuverén akarata és cselekedete. A jótetszése szerint van, amit önmagában határozott el. Milyen vigasztaló is ez! „Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre" (Zsolt 33,11). Senki sem foghatja le a kezét; Isten rendelkezett népének megoldásáról, és senki sem fordíthatja azt vissza (4Móz 23,20). A hívő ember örök biztonsága Isten örök szándékában gyökerezik. Ugyanígy minden áldásunk is.

Másodszor figyeljük meg az áldások jellegét. Izráel áldásai földiek és anyagiak voltak; a mieink mennyeiek és szellemiek. Izráel elvesztette a magáét a bűnei miatt; a miénk örökre bizonyos Krisztusban. Pál miatta való örömét nem befolyásolta a börtönélet ridegsége vagy a küszöbön álló halál fenyegetése. Mi is tényleg örvendünk ennek?

Harmadszor figyeljük meg az ilyen áldások árát. Sohasem feledhetjük el, hogy az Úr halála árán lettünk ilyen haszonélvezők.

Végül figyeljük meg ennek a meg nem érdemelt kegynek a célját. Azért, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk Őelőtte. Szentnek lenni azt jelenti, hogy félretéve Isten szolgálatára, ahogyan a szent edények voltak a templomban, vagyis úgy fogunk állni Őelőtte, ahogyan a megtisztelt szolgák uralkodójuk jelenlétében. Háromszor olvassuk, hogy Istennek az a célja, hogy az Ő dicsőségének dicsőítésére legyünk. Hatalmas terve az, hogy most és mindörökké emberek és angyalok dicsőítsék Őt bennünk elvégzett munkájáért, amely abban látható, amik vagyunk, és amit cselekszünk. Imádkozzunk: „Legyen ez ma is igaz rám!"

„Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké" (Zsolt 145,2).