A KERESZTYÉNSÉG két megkülönböztető jellemvonása legyen a tisztaság (4,1-8) és a szeretet (4,9-10). Ezek jó bizonyságtételt tesznek a világ előtt (4,11-12). Így ebben a szakaszban Pál gyakorlati és tanítási dolgokra fordítja a figyelmét.
Pál figyelmezteti őket, elmondva, hogy „mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek" (4,1). Más szóval, a keresztyének számára az Istennek való tetszés nem szabadon választható dolog, hanem olyasmi, ami szükségszerűen nő ki Krisztussal való közösségükből.
A keresztyéneket felszólítja a megszentelődésre (4,3-4). A szentség elkülönülést jelent Isten számára, vagyis szentté lételt. Minden hívő ember helyzete megszentelt Krisztusban, de a gyakorlati megszentelődés az élet célja, amelyre minden hívőnek törekednie kell (Zsid 12,14), és ez magában foglalja a gonosztól való elszakadást. Pál főleg azt mondja a tesszalonikaiaknak, hogy „magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok" (4,3). Furcsának tűnhet, hogy egy ilyen szellemi gyülekezetben ilyen gyarlóság fordulhatott elő, de ne feledjük, hogy a város pogány volt, és ezek a keresztyének pogány módon nőttek fel, amelyben mindenféle gonoszságot gyakoroltak. Ez egyike volt gyenge pontjaiknak, és mint újjászületett hívőket itt helyre kellett igazítani őket, mert a keresztyénség sohasem abból a társadalomból vette a példáit, amelybe helyeztetett, hanem magától Istentől. Ezért figyelmeztet Pál, hogy megszentelődést és tisztaságot kell kialakítani, és kerülni kell a tisztátalanságot. Az e parancs betöltéséhez szükséges erőt a minden hívőben benne lakó Szent Szellem nyújtja.
Pál ezután tovább megy, hogy a „testvéri szeretettel" foglalkozzon, amelynek nyilvánvalóvá kell lennie minden testvér iránt (4,10). A testvéri szeretet az a speciális szeretet, amely egy család gyermekeit egyesíti. Egyedül a kifejezési alkalmak lehetősége korlátozza ezt a fajta szeretetet. Ilyen szeretet jellemezte a tesszalonikai hívőket, Pál mégis azt mondja, hogy „mindinkább gyarapodjatok". Mindig van lehetőség a növekedésre a testvéri szeretetben.
Végül a hívőknek őszinte bizonyságtételt kell mutatniuk a világ előtt, kemény munkát végezve, és „csendes életet" folytatva (4,11). Ez az utóbbi megállapítás azt jelenti, hogy a keresztyéneknek lelki nyugalmat és békességet kell gyakorolniuk a Krisztustól való teljes függés által. Ez nagy ellentétet jelent a világ nyugtalanságával szemben.