ÚGY LÁTSZIK, hogy Pál amikor Tesszalonikában volt, Krisztus második eljövetelének fontos témájáról beszélt, és a hívők izgatottan várták ezt az eseményt. Néhányan azonban meghaltak, és ezzel felmerült a kérdés, hogy vajon ezek a meghalt hívők ki fognak-e maradni Krisztus dicsőséges visszatérésének ajándékaiból.
Pál most hozzáfog ehhez a témához, az alvás metaforáját használva fel a halál leírásához (4,13). Ez azt sugallja, hogy ahogyan az alvásból van felébredés, így a halálból is van feltámadás, így szükségtelen búslakodnia a keresztyénnek meghalt szerettei miatt. Bizonyára szomorú az elválás, de ne bánkódjanak, mint a nem keresztyének, akiknek nincsen reménységük. A halálból való feltámadás ilyen bizonysága az Úr halálának és feltámadásának a tényeire támaszkodik (4,14).
Pál tehát tovább megy, azt mondva, hogy azok, akik életben maradnak addig, amíg az Úr visszatér, nem fogják megelőzni azokat, akik már elaludtak (4,15). Halott testük fel fog támadni, és ezután azokkal együtt, akik még élnek, el fognak menni, hogy az Úrral legyenek. Így valójában a Krisztusban meghalt ember ahelyett, hogy elveszne, előnyös helyzetben lesz az Úr visszatérésekor. Pál az Úr közeli visszatérésének várásában élt, és ez a csodálatos reménység mindig ragyogóan fénylett az Úr népének szívében, nem számít, mennyire késik az eljövetel. Bizony fényesen kellene ragyognia ma is a szívünkben.
Eleven képet kapunk arról, mi fog történni, amikor Krisztus eljön az Ő népéért. „Maga az Úr" fog leszállni a mennyből (4,16). Riadó lesz, majd felhangzik az arkangyal szava, és megszólal Isten trombitája. Micsoda fenséges, ragyogó, hatalmas alkalom lesz az, miközben az élő hívők teste elváltozik a halálos rothadás elkerülésével (1Kor 15,50-53). Ez a Gyülekezet elragadtatása.
Ekkor kétszeres újra egyesülés következik be. Először a szeretteinkkel, akik meghaltak (4,17), aztán az Úrral, hogy megkezdődjön a szakadatlan egység és közösség Ővele. Így tehát nincs szükség szomorkodásra a halál miatt, hanem vigasztalást nyerhetünk a dicsőséges újraegyesülés reményében (4,18). Ez a reménység vigasztalást hozhat ma is a szívünknek.