Skip to main content

10.04 Isten kegyelmének felragyogása

OLVASNIVALÓ: 
Titus 2,11-15

ÚGY GONDOLHATJUK hogy ennek a levélnek ezek a kulcsversei. Milyen gyönyörű a témájuk! Ez Isten kegyelmének kiragyogása (az epifánia). Benne ragyogott fel, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). Ennek a szándékát úgy határozza meg, hogy „üdvözítő kegyelem" (Tit 2,11). A Szentírásban Isten kegyelmét az 1Móz 6,8-ban említi; ez menekülést hozott Noénak és családjának. Bárcsak soha ne felednénk el, hogy mivel tartozunk Isten kegyelmének. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön, de sokan közömbösek erre. A Tit 2,12 bevezeti a kegyelem utasításait azok számára, akik üdvözültek. Meg kell tagadniuk az istentelenséget és a világi kívánságokat. Életük legyen józan és mértékletes (1,8; 2,2-4), igazságos és istenfélő (kegyes) ebben a jelenvaló korszakban. Ez az igehely foglalja össze a levelet.

Isten kegyelme meghozta üdvösségünket, és ez most arra tanít bennünket, hogy hogyan éljünk, amíg az eljövendő korszakra várunk. Ezt a nagy Istennek és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak egy másik felragyogása fogja bevezetni. A lealacsonyodást és istentelenséget, ami ennek a korszaknak a befejeződését fogja jellemezni, az igazság korszaka követi majd, ahol alávetik magukat Krisztusnak (Zak 14,16.20-21; Jer 3,17; Ézs 60,18-22; Zsolt 72). A Tit 2,13-ban a szentek elragadtatása kapcsolódik későbbi megjelenésükkel Krisztussal (lásd: 1Tesz 4,13-18; Kol 3,4). Vágyakozunk-e még az áldott reménység és dicsőséges megjelenés után? Azzal bizonyítsuk ezt, hogy olyan életet élünk, amelyben szívünk érzéseit arra összpontosítjuk, hogy elnyerjük most is az Úr tetszését. Jelenlegi osztályrészünk a kegyelem, miközben dicsőség vár ránk.

Nagy Istenünk és Üdvözítő Jézus Krisztusunk önmagát adta értünk. Olvassuk el ismét ezeket a szavakat az alábbi igehelyeken: Gal 1,4; 2,20; Ef 5,25; 1Tim 2,6. Ő volt a váltságdíj, hogy megszabadítson bennünket minden gonoszságtól. A Fiú gyűlöli a gonoszságot (Zsid 1,9). Milyen hatalmas célja volt Krisztusnak, amikor önmagát adta, először, hogy megváltson bennünket minden gonoszságból, aztán, hogy tulajdonává tegyen, és megtisztítson, hogy jó cselekedetre igyekvő emberek legyünk. Ezeket kellett Titusnak tanítania és erősítenie. Ugyanebben az időben kapott Timóteus is hasonló megjegyzéseket a megparancsolásról, tanításról és meg nem vetésről (1Tim 4,11-12). A társadalom akkor is ellenállt ahogyan ma is, de a hívő embereknek akkor is, és most is annak a tanításnak kellett engedelmeskedniük, amely az Istené.