A 12-17. VERS összefoglalja az előző szakaszt és bevezeti a következőt. Szükség van a gyenge segítésére, a lecsüggesztett kezek felemelésére, az ellankadt térdek felegyenesítésére, és a lábaknak egyenes ösvények készítésére. Az Úr látására, békességre és megszentelődésre kell törekedni. Éberségre van szükség, nehogy az Isten kegyelmétől valaki elszakadjon, hogy a keserűség gyökerének mérgező hatása ne érvényesülhessen. Ézsaut, aki megvetette az áldást a falatnyi ételért, úgy idézi, mint a hitehagyott példáját, aki az ideiglenest választotta az örök helyett. Ézsau önkéntes választása miatt felfedezte, hogy könnyei ellenére apja nem tud változtatni a döntésen, az áldás visszavonhatatlanul Jákobé lett.
Hogy a hitehagyás ostobaságát és súlyos voltát bemutassa, elmondja, hogy mit nem jelent a keresztyénség (18-21. v.), és hogy mit jelent (22-24. v.). A hitehagyás vissza akar térni ahhoz, amit meg lehetett tapintani, a törvényhez a maga félelmetes, halálos kísérőjelenségeivel, valamint az ítélethez, amely a Sínainál előre vetette árnyékát. A keresztyén ehhez nem járult, hanem az ikonhoz, amely egy királyság magalapítását szimbolizálja Krisztusban. A nagy és jövőbeli királyság korszakát hozza elénk a 22-24 versben, és ehhez hit által a keresztyén már odajárult. Létezik a mennyei város, amelyet Ábrahám várt, ott vannak a következők: az angyalok seregeinek általános összejövetele; azok gyülekezete, akik be vannak írva a mennyben, mint elsőszülöttek; Isten, mindenek bírája; az ószövetségi szentek, akik tökéletesek lettek és Jézus, Aki az Izráellel és Júdával a földön kötött új szövetség közbenjárója, és a meghintésnek vére, amely a földi áldásokat biztosítja. A hitehagyó, a szentségtörő ember azt választja, ami megtapintható, és elveszíti azt, ami hitből van. Ha nem menekültek meg azok, akik megvetették a Sínairól származó szót mennyivel inkább nem fognak azok, akik megvetik a mennyei szót, amely örök megváltást kínál. A föld rengése, amely a Sínai szózatait kísérte, nem hasonlítható a jövőbeli rengéshez amikor mindaz, ami nem Istentől van eltűnik és egy örök királyság marad meg. A hívő embernek ettől semmi félnivalója nincs, hanem egy ígéretet dédelget; ez az új teremtés megvalósítása. Emlékezve azonban Isten jellemére, arra törekedjünk, hogy Őt szolgáljuk most tisztelettel és félelemmel.