Skip to main content

09.23 Maradj távol!

"Közösségükbe ne menj, lelkem." 1Mózes 49,6

Ezeket a szavakat Jákób mondta, amikor fiait megáldotta. Mikor azokra a borzalmas dolgokra gondolt, amiket két fia, Simon és Lévi elkövetett Sikem férfiain, ezt mondta: „Közösségükbe ne menj, lelkem."

Szívesen állítanám ezeket a szavakat tágabb összefüggésbe. Vannak kapcsolatok, amelyeknek a bűnnel van dolguk, és amelyeket jobb, ha soha meg nem ismerünk

A kísértés csábító arcot ölt, és azt mondja: sohasem lehetünk igazán boldogok addig, amíg közösségbe nem kerülünk vele. Izgalmakat, testi gyönyörűséget, érzelmi magasságokat és csalogató ismeretlent ígér.

Sokakat szólítanak meg az ilyen csábítások, olyanokat is, akik addig visszavonult életet éltek. Az az érzésük, hogy eddig fogalmuk se volt az igazi gyönyörűségről. „Hátrányos helyzetben voltak." És azt hiszik, addig nem is lehetnek igazán elégedettek, amíg átfogó tapasztalatot nem nyernek a világról.

A bűn sohasem jön egyedül. Mindig vannak beépített kockázatai és súlyos következményei. Ha csak egyetlen - mindegy, melyik - bűnnel első alkalommal tapasztalatot szerzünk, akkor ezzel a gyötrelemnek és lelkiismeret-furdalásnak egész áradatát hívjuk elő.

Ha engedünk a kísértésnek, meggyengül az általános ellenállóerőnk. Ha már egyszer elkövettünk egy bűnt, könnyebb lesz már többször is elkövetni azt. Hamarosan már szakemberek leszünk a bűn dolgában. Sőt, rabszolgáivá válunk, a megszokás láncai hozzákötöznek.

Abban a pillanatban, amikor engedünk valamilyen kísértésnek, szemünk megnyílik egy olyan bűntudat meglátására, amilyent azelőtt sohasem tapasztaltunk. S ha vidáman meg is szegjük a törvényt, utána már a belső mezítelenség és üresség borzalmas érzése következik. Kétségkívül igaz, hogy a bűnt meg lehet vallani és bocsánatot lehet nyerni érte, de egész életünkön át mindig kínos érzés lesz bűnünk korábbi társaival találkoznunk. Emlékezetünkben fájdalmas sebet jelent, ha újra föl kell keresnünk ostobaságunk helyszíneit. Vannak alkalmatlan pillanatok, amikor az egész szennyes esemény fölmerül - sokszor éppen a legszentebb pillanatainkban - gondolatainkban, és mi felnyögünk.

És ha csodálatos dolog is elnyerni Isten bocsánatát, mégis sokkal jobb, ha nem próbáljuk ki. Ami kezdetben érdekes titok, az később lidércnyomássá válik. A gyönyörből hamarosan borzadály lesz, és a szenvedély egyetlen pillanata gyakran egy szemrehányásokkal teli életet von maga után.

Ezért a kísértés órájában mondjuk el: „Közösségükbe ne menj, lelkem."