"...mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam." Ézsaiás 43,7
Életünk egyik nagy tragédiája, amikor látnunk kell, hogy emberek miként tékozolják el életüket. Végül is az embert Isten a maga képére, önmagához hasonlónak teremtette. Isten képviselőjének kellene lennie, s nem a bűn rabszolgájának. Arra a kérdésre, hogy: „Mi az ember tulajdonképpeni célja?", a válasznak így kell hangzania: „Az ember tulajdonképpeni célja, hogy Istent dicsőítse és Őt mindörökké megörvendeztesse." Ha ezt a célt eltévesztjük, mindent eltévesztünk.
J. H. Jowett sírt, amikor rádöbbent, hogy oly sok embernek az életútja „nem annyira emberi életút, inkább az amőba vegetálása". És szomorúan olvasta, hogy egy ember sírkövére az volt felírva: „megszületett mint ember, és meghalt mint élelmiszer-kereskedő".
Mikor Watchman Nee még fiatal volt, nagyon elszomorodott azon, hogy látnia kellett, „miként tékozolja el a legtöbb ember kreatív erőit egy-egy kapzsi munkaadó szolgálatában... Az óváros egyik kicsiny boltjában, az utcán, a lakkozott áruk kereskedői között egy névtelen kézműves immár hat esztendeje dolgozott egy négyrészes keményfa falvédő három részének megmunkálásán. Virágmintákat metszett a fába, amelyek a feketére lakkozott felületben fehéren emelkedtek ki. Ezért a munkáért kapott naponta 80 centet, ennyiért dolgozott esőben, napsütésben, hétköznap és ünnepnap, még a forradalom ideje alatt is - ahogy az üzlettulajdonos mondta. Ezenfelül megkapta a napi eledelét, és egy priccset, amelyen alhatott. Miután elsajátította a munkához szükséges szaktudást, egész életén át legföljebb két ilyen falvédőt tudott elkészíteni, mielőtt idegei és szemei úgy tönkrementek, hogy élete hátralévő részét az utcán, koldusként töltötte el."
Az élet tragédiája az, hogy az emberek már egyáltalán nem ismerik fel magasrendű hivatásukat. Úgy járják végig életük útját, hogy beérik alantas, középszerű dolgokkal. Másznak, amikor szárnyalhatnának is. John Bunyan (A zarándok útja szerzője) azt mondta, hogy az emberek szemétdombon kotorásznak, és közben nem veszik észre, hogy angyal lebeg fölöttük, aki jutalom koszorút kínál nekik. Eltöltik életüket azzal, hogy megkeresik kenyerüket, ahelyett, hogy igazi életet építenének fel maguknak.
Sokan aggódnak napjainkban azért, hogy az emberiség eltékozolja az élet természetes forrásait, és beszennyezi környezetét, közben azonban egyáltalán nem gondolnak arra a sokkal nagyobb veszteségre, hogy az ember nem használja ki segélyforrásait. Sokan indítanak akciókat veszélyeztetett szárazföldi állat-, madár- és halfajok megmentésére, de fordíthatnák figyelmüket olyan emberek felé is, akik életüket eltékozolják, és semmire sem lehet őket rábírni. Egy idős asszony mondta: „Hetvenéves vagyok, de egész életemmel tulajdonképpen semmit sem kezdtem." Mi lehet ennél rosszabb?