(Amikor ezt a történetet meséljük, tetszés szerint kiszínezhetjük.)
Halottak napja kísérteties éjszakáján egy fiatalember közeledett egy kihalt zsákutcában levő elhagyatott házhoz. A fiatalember fogadott barátaival, hogy el mer tölteni egy éjszakát a köztudottan kísértetjárta házban. A kísértet-mesék évről évre színesedtek, ahogy a gyermekek tábortűz mellett és késő éjszakai kirándulások alkalmával egymásnak átadták. Valahányszor telehold van - tartotta a fáma -, a ház három korábbi tulajdonosa, akik állítólag szörnyű, gyötrelmes halált haltak, járkálnak a házban, miközben kínjaikat panaszolják el, és bosszút esküsznek az élők ellen.
Azon a halottak napja éjszakáján a fiatalember rémülten állapította meg, hogy telehold van.
Kicsit szorosabban markolta meg édesapja vadászpuskáját, és egy törött ablakon át behajította feltekert matracát és kulacsát, majd maga is bemászott a házba.
A pókhálón és a szeméten átgázolva elbotorkált a hálószobáig, és matracát kiterítette a kandalló elé, pontosan arra a helyre, ahol a tulajdonosok kilehelték lelküket.
Eltelt néhány óra, de a fiú nem tudott elaludni. Az a különös érzése támadt, hogy valaki más is ott van vele a házban. Kitapogatta a puskáját maga mellett. A megnyugvás csekély volt ahhoz a fokozódó érzéshez képest, hogy nincs egyedül.
Éjfélkor úgy tűnt, hogy lépéseket hall. Pár perccel később olyasmit vélt hallani, mintha kaparnák a falat. Vajon ki vagy mi lehet az? Próbálta elfojtani félelmét, és várt, amíg a zaj elült. Azonban a csend sem volt vigasztaló, és ahogy nyugtalansága fokozódott, izzadni kezdett. Pár perc múlva újból hallatszott a kaparászó hang, és mély, gyötrelmes sóhajtás követte. Oooooooooooohhhhhhhhhhhh!
Lassan és néma csendben felemelte a vadászpuskát a matrac mellől. Fegyverét szorosan megmarkolta, és erőltette a szemét, hogy megláthassa, mi hozott rá ilyen halálfélelmet. A deszkával beszögelt ablakokon alig szűrődhetett be egy kis halvány holdsugár.
Hirtelen meglátta. A lábfeje irányából egy undorító szempár meredt rá. Lassan felemelte puskacsövét, és megpróbálta remegő kezével rögzíteni. BANG!!! (Ha ezt kiáltjuk, egy hangos sikoly kíséretében nagyon hatásos lehet.) Mi történt?
Véletlenül lelőtte a nagylábujját.
A sötétség megakadályozza a tisztánlátást. Ha sötétségben járunk, könnyű megbotlani és elesni, és könnyű rossz döntéseket hozni. Úgy járhatunk, hogy a saját nagylábujjunkat lőjük le.
Krisztus óvott minket attól, hogy a sötétségben járjunk (Mt 6,23), és felkínálta nekünk azt a világosságot, amire szükségünk van. „Én vagyok a világ világossága" - mondta, „aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága" (Jn 8,12).
A keresztyének arra lettek elhívva, hogy a világosságban járjanak, és ne a sötétségben.