Róma

A SZEMÉLYES köszöntések hosszú listája fókuszba állítja azt, ami Pál egyéb leveleiben is benne van - hihetetlen képességét arra, hogy megtartson embereket nem csupán emlékezetében, hanem a szívében is (Fil 1,7-8). A sok név tanulmányozása hasznos megjegyzésekre ösztönözne, de most csak arra mutatunk rá, hogy a nőkkel szembeni előítélet vádját milyen hatásosan cáfolta meg kedves megemlékezésével mintegy tucat nőtestvérről, akik közül a legtöbben valamilyen speciális dicséretben részesülnek (vö.: Fil 4,3).

AZ ELŐZŐ felhívást a mások javával való önzetlen törődésre, most megerősíti Krisztus példájával. Aki nem magának kedvezett. A Szellem egységét gyakorlati módon kell fenntartani, de ezt soha nem lehet elérni puszta szervezéssel - ez hasonló gondolkodást igényel.

A hívő ember helyes viszonyulása a túlzottan aggályoskodókhoz.Egyes hívők helytelennek tartották, hogy húst egyenek, és csak zöldségeket ettek. Mások kötelezőnek érezték, hogy bizonyos napokhoz speciális szent kötelességeket kapcsoljanak. Ezek „hitben erőtlenek" voltak, nem élvezték Krisztusban lévő új életüket, amely megszabadíthatta volna őket attól a hamis elképzeléstől, hogy a szabályok és előírások rabszolgai betartása tetszik az Úrnak.

A hívő ember helyes viszonyulása a hatalomhoz.Isten a rendnek a híve, nemcsak a gyülekezetben (1Kor 11,34; 14,40; 16,1; Kol 2,5), hanem a társadalomban is (Tit 3,1; 1Pt 2,13-17); és a keresztyénnek felelőssége van mindkét szférában. Az 1Tim 2,1-3-ban, ahol Isten vágya van kijelentve a nyugalomra és békességre vonatkozóan, az imádság fontossága van aláhúzva. Ezzel kapcsolatban jó, ha emlékezünk rá, hogy Ábrahám imája a hegyen nagyobb befolyást gyakorolt Sodoma dolgaira, mint amit Lót ért el a városban.

A hívő ember helyes viszonyulása önmagához (3. v.) magában foglalja a józan gondolkodást, amely el fog kerülni kétféle szélsőséget. Saját fontosságunk túlzott elképzelése senkit sem fog megtéveszteni, csak saját magunkat; Istennek az sem tetszik, ha haszontalannak gondoljuk magunkat, amikor Ő alkalmassá tett rá, hogy hasznosak legyünk. A józan gondolkodás ismeri a határokat, és hálásan fogad minden Isten által adott képességet arra, hogy másoknak szolgáljunk. Hasonlítsuk össze a „hit mértékét" az Ef 3,8; 4,7-tel.

„SZÁNJÁTOK ODA" (adjátok oda)! Ez visszhangzik a 6,13.16.19-ből. Noha ez önkéntes cselekvés, nem ajándék, hanem egyszerűen Isten jogainak helyes felismerése (1Kor 6,20). Az, hogy megvásárolt bennünket, jogcímet adott neki hozzánk - de odaszánásunk ad neki tulajdonjogot. Az igeidő döntő, egyszer s mindenkorra szóló vállalást jelent (amely hasonló a katona hűségesküjéhez), a jövőbeli következmények elfogadását, még ha azok nem is láthatóak előre. Az oltáron lévő áldozat meghalt, és számára mindennek vége volt, de a mienk égő áldozat naponta állandóvá téve.

A 33. VERS fényében problémákra kell számítanunk, de csak még több lesz, ha el nem fogadjuk, hogy Isten ugyanúgy, mint az ószövetségi időkben, még mindig törődik a nemzetekkel (ApCsel 17,26-27).

PÁL IZRÁEL szellemi állapotában saját megtérés előtti állapotának tükörképét látja. Hasonlítsuk össze az 1-4. versben a buzgóságra, a tudatlanságra és a becsületességre vonatkozó utalásait a következő igehelyekkel: Fil 3,5-6; 1Tim 1,13. Az emberi büszkeség elzárta elméjüket a jól ismert írásokból fakadó következtetések elől, és megcsalta őket, hogy azt higgyék, hogy az isteni ideál elérhető saját erőfeszítéssel.

HA PÁL olvasói közül bárkit is megkísértene az a gondolat, hogy az az elkeseredett üldözés, amelyet honfitársai folytattak ellene, megkeserítette őt és elidegenítette tőlük együttérzését, akkor megható bizonyságtételei elegendőek lesznek arra, hogy eloszlassák az ilyen hamis benyomásokat. (Hús)test szerinti vérrokonai iránti szeretete kétségtelen volt, és az igazi Izráel számára megígért jövőbe vetett bizalma töretlen.

A felmerülő problémák közül csupán kettőt érinthetünk most.

EZEKET a fejezeteket néha szinte úgy tekintették, mint valamiféle elkalandozást, hogy Pálnak mindig jelen lévő fájdalma Izráel miatt (9,1-5) hirtelen belesodorta őt valamilyen, a tárgyhoz nem tartozó előadásba Izráel bukásának a titkáról, újra felvéve azt a témát a 12,1-ben, amelyet megszakított a 8. fejezet végén. Ebből a szempontból az „Isten irgalma", amelyre alapozza kívánságát önmaga teljes kiszolgáltatásáról, a 8,38-39 bizonyosságára utal, hogy semmi sem választhatja el a hívőt az Isten szeretetétől.