A 33. VERS fényében problémákra kell számítanunk, de csak még több lesz, ha el nem fogadjuk, hogy Isten ugyanúgy, mint az ószövetségi időkben, még mindig törődik a nemzetekkel (ApCsel 17,26-27).
A fő probléma sokak számára a Róm 11,21-22. versben van, amelyet úgy látnak, mint ami kockáztatja a hívő ember biztonságát, ez azonban bizonyára ellentmondana a Szentírás szándékának és Pálnak ebben a szakaszban kifejtett fő témájának: Isten saját ígéreteihez való hűségének. A hely korlátozott volta miatt erre csak néhány rövid megjegyzést tehetünk.
Legalább két megfontolás jelzi, hogy nem a hívő emberről van szó:
(1.) Izráel elbukásáról azt mondja, hogy ez a világ gazdagságát, a pogányok gazdagságát és a világ megbékítését eredményezi. Ezek a kifejezések nehezen egyeztethetők össze azzal, amit a Kol 1,21-ben és az Ef 3,8-ban mond a hívők megbékítéséről és Krisztus kikutathatatlan gazdagságáról.
(2.) A 12. és 15. vers világosan magában foglalja, hogy Izráel helyreállítása még nagyobb áldást jelent majd a pogányoknak, de nem nehéz meglátni, hogy ez a helyreállítás hogyan hangsúlyozza a hívő ember részesedését Krisztusban és minden szellemi áldását a mennyekben (Ef 13).
Nem azt mondja-e Pál, hogy Izráel félretétele a pogányokat a kiváltságos és a kedvező alkalom helyzetébe hozta? (ApCsel 11,18; 14,27). Ha Izraelhez hasonlóan nem reagálnak, ítélet sújtja majd őket. Tudjuk, hogy a reagálás nagyon kevés volt, és hogy a korszak végén Isten elleni lázadás következik, és a vétkesek el fognak pusztulni (2Tesz 2,8-12). A maradék belép a királyság áldásaiba, mint üdvösséget nyert nemzet, a helyreállított Izráellel, mint fővel együtt (Mt 25,31-34; Jel 21,24-26).
Ez a szemlélet összhangban van az ApCsel 15,13-18-cal. Isten most a pogányokhoz látogat, és kihív egy népet a maga nevére. Ezután (amikor a pogányok teljessége bement, Róm 11,25) Izráel romjait újjá fogja építeni. Ezután a megmaradt emberiség és mindazok a pogányok, akiken Isten nevének elhívása van (az Isten nemzeteken végrehajtott ítéletének túlélői), bejutnak az áldásba.