Lukács

Szerző:A harmadik evangélium írójaként azonosított Lukács (1,1-4; Csel 1,1-2) a szerző, háromszor személyesen is jelen van azoknál az eseményeknél, amelyeket elbeszél (16,10-17; 20,5-21,25; 27,1-28,16). Biztonságosan tekinthetjük a Pál által említett szeretett orvosnak (Kol 4,14; 2Tim 4,11).

Keletkezési idő: Valószínűleg Kr. u. 60. és 67. között írta, mivel a könyv azt a harminc esztendőt öleli fel, amely pünkösdtől Pál Rómába érkezéséig eltelt.

MICSODA IZGALMAS nap! Miközben az emmausi két tanítvány elmondta a történetét és a teremben lévő többiek is a magukét, egyszer csak köztük állt maga az, Akiről beszéltek. Nem volt szüksége arra, hogy kinyissa az ajtót - a feltámadott test, miközben valóságos test volt, nem volt alávetve azoknak a természeti törvényeknek, amelyek azelőtt uralkodtak rajta. Némelyek azóta is tagadták, hogy feltámadt a test, és azzal érveltek, hogy csak a szellem hagyta el a sírt (ott volt egyáltalán?), és hogy a test gázneművé változott.

A SZERETET legyőzi a nehézségeket. „Kora reggel" volt, amikor azok a kedves nők a sírhoz vették útjukat, hogy elvégezzék azokat a szolgálatokat, amelyeket szeretetük eltervezett. Még sötét volt (Jn 20,1). Ott volt azonban a „kő" problémája, amit le kellett győzniük, de azért eljöttek. Úgy találták, hogy ez a probléma megoldódott, beléptek a sírba, és látták, hogy a vászonlepedők még ott vannak, de a test nincsen. Isten két követe volt ott, hogy beszéljen velük és gyengéden megfeddje őket, hogy miért keresik „a holtak között az élőt".

AHOGYAN EBBEN a fejezetben az Üdvözítőt szemléljük, „bámulatos látványban" van részünk minden elénk kerülő helyzetben. Elküldték Pilátushoz (1-5. vers), mert a zsidóknak nem volt joguk halálra adni. Pilátus számára, hogy halálos ítéletet hozhasson, olyan vádat kellett kiagyalniuk, amellyel ő foglalkozhatott, ezért politikai alapon vádolták. Pilátus hamar rájött, hogy a vád nem szilárd, és elküldte Heródeshez (6-12. v.), aki „semminek állította". Amint Jézust ez előtt a két uralkodó előtt látjuk, megfigyelhetjük a fogoly erkölcsi felsőbbrendűségét bírái felett.

EZ SZENT föld. Figyeljük meg a 39. verset: „az Ő szokása szerint". Nem volt számára idegen a Gecsemáné, mint az imádkozás helye, és Júdás ezt tudta (Jn 18,2). De sohasem volt azelőtt az Úrnak ilyen megtapasztalása, mint ekkor. Előtte volt a Golgota. Az ítélet a bűnért most nagyon közel volt, és mindannak a borzalma elborította. Jóllehet, volt ott sátáni nyomás is, de ezt halijuk: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd..." Gondolkozzunk el egy pillanatra ezeken a szavakon: „haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott".

AMIKOR ELKÖZELGETT az Üdvözítő megáldoztatásának ideje, a Sátán nagyon aktív lett. A 2. versben a főpapokat és az írástudókat látjuk összeesküvésük közepette, a 3. versben pedig azt látjuk, hogy a Sátán megszállja Júdást, aki készséges bűntárssá válik. Mindennek hátterében az isteni eleve ismerés áll, és összehasonlíthatjuk a Zsolt 2,4-gyel: „Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket”. Isten minden dolgot a saját akaratának tanácsvégzése szerint rendez el. Mit tehetnek emberek és démonok?