Voltál-e már olyan válságban, amikor szabadon, határozottan és kíméletlenül otthagytál mindent? Ez az akarat válsága. Külsőleg sokszor eljuthatsz idáig, de ez még nem megoldás. Az elhagyás igazi, mély válságába nem külsőleg jutunk, hanem belsőleg. Külső dolgoktól való elszakadásod sokszor csak azt mutatja, hogy még teljesen meg vagy kötözve.
Parancsolóan szükséges a szellemi életben, hogy aláírjuk a halálos ítéletet a bűnre való hajlam felett. Minden érzelmi benyomásnak és észbeli meggyőződésnek erkölcsi döntéssé kell válnia a bűnre való hajlam, azaz az önmagunkhoz való jog igénylése ellen. Pál kijelenti: "Krisztussal együtt megfeszíttettem." Nem azt mondja: "Elhatároztam, hogy utánozom Jézus Krisztust" vagy "igyekszem Őt követni", hanem azonosítottam magam vele, teljesen eggyé lettem az Ő halálával.
A megváltás nemcsak a bűntől való szabadulás vagy a személyes szentség megtapasztalása; Isten azért váltott meg, hogy teljesen megszabadítson önmagunktól a vele való egység érdekében. A megváltás felőli tapasztalatom a bűn alóli szabadulás és a személyes megszentelődés körül forog. Pedig megváltottnak lenni azt jelenti, hogy Isten Szelleme összekapcsolt engem Isten személyével. A váltság által áthat engem valami, ami végtelenül nagyobb önmagamnál: Isten odaadása vesz körül.
Urunk erre azt feleli, hogy az átadás Őérte van, nem pedig azokért a dolgokért, amiket a tanítványok átadásukkal szereznek majd meg maguknak. Őrizkedj az olyan átadástól, amelyben számítás van: "Átadom magam Istennek, mert szeretnék szabadulni a bűntől, mert szeretnék szentté lenni." Mindez azt mutatja, hogy jól értettük meg Istent, de ez a szellemiség nem tartozik a keresztyénség tulajdonképpeni lényegéhez. Az átadás végképpen nem valamiért történik.
Senki sem lehet egységben addig Jézus Krisztussal, amíg nem kész arra, hogy bűnein kívül a dolgok egész szemléletét is átadja. Ha Isten Szellemétől felülről születtünk, akkor először elengedünk, azután megragadunk. Ennek első mozzanata minden igényünk feladása. Az Úr nem azt akarja, hogy jóságot, kitartást, becsületességet vigyünk neki, hanem a valóságos, igazi bűneinket; ez minden, amit elvehet tőlünk. És mit ad értük cserébe? Valódi, igazi igazságosságot.
Amikor Isten Szent Szelleme szívünkbe töltötte Isten szeretetét, önként kezdjük azonosítani magunkat Jézus Krisztusnak az emberek iránti érdeklődésével. Ő pedig mindenféle ember iránt érdeklődik, bárki legyen is az. Nincs jogunk ahhoz, hogy az Úr szolgálatában érzéseink vezessenek; ez az egyik legnagyobb próbája Jézus Krisztussal való kapcsolatunknak. Az az áldozat öröme, hogy önként leteszem az életemet barátomért. Nem dobom el magamtól az életet, hanem odaadom önként érte és másokért, akik iránt Ő érdeklődik - de sohasem egy ügy érdekében.
Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete. Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki?
Felderengett már előtted valaha, hogy Isten előtt felelős vagy másokért? Ha például elhajlok Istentől saját útjaimra, mindenki szenved körülöttem. Isten minket "együtt ültetett a mennyekbe" (Ef 2,6). "És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind" (1Kor 12,26). Környezetedben mindenki szenvedni fog, ha testi önzést, gondolataidban hanyagságot, erkölcsi tompaságot, szellemi áporodottságot engedsz meg magadnak, vagy ha szellemileg elzárkózol.
Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk? A "megszentelődés" szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte. A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira.
