„A királlyal laktak ott, az ő dolgáért" (1Krón 4,23).
Dávidnak sok hatalmas embere volt. Generálisok, mások kapuőrzők voltak aszerint, hogy a király hogyan jelölte ki feladataikat. Mi is legyünk készek akár generálisnak, akár kapuőrzőnek lenni, nem a saját akaratunk, hanem Isten választása szerint. Ha hívő keresztyének vagyunk, akkor Isten jelölte ki az ösvényt, amelyen járnunk kell, illetve „futásunkat", amint az apostol a 2Timóteus 4,7-ben írja.
„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok ahhoz az elhivatáshoz méltóan, amellyel elhivattatok" (Ef 4,1).
Vajon megvilágosodott-e már előttem, hogy Isten Szent Szelleme bennem valóságos személy? Én csupán cserépedény vagyok, de ebben az edényben kimondhatatlan értékű kincset hordozok, mégpedig a dicsőség Urát.
„És mondta az asszony a férjének: Íme úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere" (2Kir 4,9).
Milyen mély benyomást tett már eddig is Elizeus erre az előkelő sunemi asszonyra! Pedig még semmiféle csodát nem tett az asszony otthonában, és arról sincs szó, hogy prófétai üzenetet hozott volna Istentől. Csak amikor arra járt, többször betért hozzájuk és ők megvendégelték. Az asszony tehát nem ismerhette őt nagyon jól, mégis így szól a férjéhez: „Úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere".
„Ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet" (1Jn 5,11-12).
Boldogító dolog felfedezni a különbséget a kegyelmi ajándékok és Krisztus között; felismerni a szelídség és Krisztus, a türelem és Krisztus, nemkülönben a szeretet és Krisztus közötti különbséget. Isten nem úgy akarja az alázatosságot, a türelmet, a szentséget vagy a szeretetet nekünk adni, mint kegyelme külön-külön ajándékait.
„Mert az élet Szellemének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított téged a bűn és halál törvényétől" (Róm 8,2).
A kínai kereskedőknek nagy tehertételt jelentett a „likin" adó. Ennek törvénye még a Csing dinasztia idejéből származott, és mert egészen napjainkig érvényben tartották, senki nem kerülhette ki. Ez egy olyan adófajta volt, mely az átmenő forgalmat sújtotta. Sorompós helyeken szedték be az országban nagy hatalommal bíró tisztviselők.
„Vizsgálj meg engem ó Isten...és lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja?" (Zsolt 139,23-24).
Önismeret nem származhat egyszerű befelé fordulásból. A befelé tekintés vagy önelemzés sohasem vezet bennünket igazi ismeretre. Csak akkor látunk, ha Istentől kapunk világosságot. Úgy gondolom, ez egyszerű. Ha meg akarjuk állapítani, hogy tiszta-e az arcunk, mit csinálunk? Gondosan végigtapogatjuk a kezünkkel? Természetesen nem. Keresünk egy tükröt, és a világosságra megyünk.
„Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet" (Mt 4,7).
Nagy különbség van az istenkísértés és Isten próbára tétele között. Az első tilos, az utóbbit szívesen látja az Úr. Felszínesen tekintve a két dolog egyformának tűnhet, pedig nem az. A különbséget akkor fogjuk érzékelni, ha megismerjük Istennek Igéjében közölt akaratát. Izrael és az egyiptombeliek esete jó példa erre. Azáltal, hogy bemerészkedtek a Vörös-tengerbe, szörnyű kockázatot vállaltak.
„És amikor megtöltötte az edényeket, mondta az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felelt az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj" (2Kir 4,6).
„Teljesedjetek meg Szellemmel... énekeljetek és dicséretet mondjatok az Úrnak szívetekben" (Ef 5,18-19).
„Azért, mivel ilyen szolgálatban vagyunk...nem csüggedünk el" (2Kor 4,1).
Isten legmagasabb célját vajon a kegyelmi ajándékok szolgálatában vagy az élet szolgálatában látjuk? A gyülekezetek ideiglenes építését sokan szolgálhatják csodálatos kegyelmi ajándékokkal, ám itt Pál előre mutat a legdicsőbb dologra. Ez a Krisztusból való élet közvetítése, azé az életé, mely átment a halálon. Nem a kegyelmi ajándékok, hanem a kereszt munkája határozza meg egy ember értékét.