WatchmanNee

„Akiben nincs Krisztus Szelleme, az nem az övé" (Róm 8,9).

„Mivel azért testvérek, bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus Krisztus vére által, járuljunk hozzá igaz szívvel" (Zsid 10,19.22).

„És ezek után hallottam mint nagy sokaság hatalmas szavát a mennyben, ezt a szózatot: Halleluja! Az üdvösség és a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké" (Jel 19,1).

Ezt az első halleluját megelőzi a Jelenések könyvében egy város romlása, melynek jelzője az Igében újra meg újra ez: „nagy". Miért ujjong a menny Babilon elestén? Mert Babilon megtestesítője az üres látszat és kérkedés szellemének.

„Körüljárták azért az Úrnak ládájával a várost" (Józs 6,11).

Olyannyira a frigyládára kerül itt a hangsúly, mintha az író nem is venne tudomást arról a néptömegről, amely hitben körüljárta a falakat. És valóban, ténylegesen egyedül a frigyláda számított. A jerikói erődöt nem pusztán az izraeliták felvonulása döntötte le. Mi is jól tudjuk, hogy akár ezerszer is körüljárhatjuk saját Jerikónkat, mégsem történik semmi. Izrael ereje abban rejlett, hogy a frigyláda velük volt.

„Mindazonáltal merészkedtek felmenni a hegy tetejére; de az Úr szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdult a táborból. Alászállt azért az Amálek és a Kananeus...és megverték őket" (4Móz 14,44-45).

A tíz kém visszatért Kádes-Barneába, de az általuk hozott hírek hallatán Izrael fellázadt, és nem volt hajlandó bemenni Kánaánba. Amikor azonban Isten arra ítélte őket, amit maguk választottak, ismét fellázadtak, és most saját erejükből próbáltak előnyomulni.

„Ne féljetek és ne rettegjetek...mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten" (2Krón 20,15).

Ha a győzelem elnyeréséért harcoltok, akkor már az induláskor elveszítettétek a csatát. A keresztyén ember kudarca abban a pillanatban kezdődik, amikor arra gondol, hogy győznie kell. Tegyük fel, a Sátán támadást intéz ellened otthonodban vagy a munkahelyeden. Nehézségek és félreértések támadnak, olyan helyzetbe kerülsz, amellyel nem tudsz megbirkózni, de szabadulni sem vagy képes belőle.

„Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy Isten, mindörökké!" (Zsolt 73,26).

Néhány hónapos evangelizáló körútra kértek fel egy hívő testvért. Felesége, akit nagyon szeretett, éppen gyenge egészségi állapotban volt. Az utolsó pillanatban még egy levelet küldött neki általam egy közös barátunk.

„Most pedig Isten rendelte a testben a tagokat, egyenként mindegyiket, amint akarta" (1Kor 12,18).

Mondd meg nekem, melyik a különb tag, a láb vagy a kéz? Törhetjük ezen a fejünket, de valójában a kettő nem hasonlítható össze. Teljesen különböző feladatokat végeznek az emberi testben, és mindkettőre egyaránt szükség van. Mégis sokan keveslik Istentől kapott elhivatásukat. Mivel nem lehetnek azzá a taggá, mely csodálatuk tárgya, a saját helyüket sem foglalják el.

„Itt van a szentek békességes tűrése és hite" (Jel 13,10).

Vannak, akik így kiáltanak: „Meddig még?", mert nehéz tovább türelmesnek lenni. Ám éppen ennek az ítélettel foglalkozó könyvnek az elején mutatkozik be így János: „Testvéretek és társatok a szenvedésben és királyságban és a Jézusra való állhatatos várakozásban" (Jel 1,9) - és ez fontos. A Jelenések könyve ahhoz a határhoz visz el bennünket, ahol Isten végül félreteszi a türelmet, és ítéletet gyakorol.

„Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig" (Péld 4,18).

Annak ellenére, hogy Salamon és több más király is példát szolgáltatott erre, nem szükséges elfogadnunk azt a tételt, hogy az ember életének végső napjai a szellemi hanyatlás napjai lehetnek. Gondoljunk például Jákobra Kánaánba való visszatérése után. Ő, aki mindig olyan nyughatatlan volt, most nyugodtan telepedett le az országban.