Hajlandók vagyunk azt képzelni, hogy Jézus Krisztus nagy sikerekhez vezet ha engedelmeskedünk abban, amit ránk bízott. Ne álmodozzunk sikerekről, mintha ez lenne Isten célja; lehet, hogy éppen az ellenkezője a célja. Azt gondoljuk, hogy Isten az általunk kívánt célba vezet minket, pedig nem. Egészen mellékes, hogy egy bizonyos célt elérünk-e vagy nem. Istennél az a cél, amit mi az események lefolyásának nevezünk.
Jézus Krisztus azoknak ad életszabályokat, akikben az Ő Szelleme van. Ennek a versnek egyszerű érvelése által felhív arra: töltse be gondolkozásmódunkat az, hogy minden mögött ott van Isten irányítása, s ez azt jelenti, hogy a tanítvány őrizze meg teljes bizodalmát és legyen buzgó a kérdezésben és a keresésben.
Ne számolj Isten nélkül! Isten nélkül készített számadásunkat Ő - úgy látszik - remekül fel tudja forgatni. Olyan helyzetbe jutunk, amit nem Isten vett tervbe s akkor egyszerre rájövünk, hogy nélküle készítettük a számadásunkat. Ő, az első tényező, nem volt benne! Az aggodalmaskodásoktól és tépelődésektől csak egyetlen egy őrizhet meg: ha Istent, a legnagyobb tényezőt belevesszük a számításainkba.
Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő azt mondja: feltétlenül neki kell engedelmeskednünk. Tanítványnak lenni annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Nagy különbség, hogy egy személynek vagy egy bizonyos ügynek, elvnek szentelem-e oda magam.
Jézus nem azt mondta: "A te gondolkozásmódodhoz térítsd az embereket", hanem nézz az én juhaim után, láss utána, hogy táplálékhoz jussanak az én megismerésemben. Mi szolgálatnak tekintjük mindazt, amit a keresztyén munkában végzünk; Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem amit teszünk érte. A tanítványság alapja: önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak. "Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli... nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26).
A szél tényleg viharos volt, a hullámok valóban magasra csaptak, de Péter eleinte nem látta ezt. Nem számolt velük, egyszerűen csak megismerte az Urat és kilépve a hajóból, járt a vízen. Amint elkezdett a valóság tényeivel számolni, azonnal süllyedni kezdett. Miért ne tudta volna az Úr arra is képessé tenni, hogy járjon a víz alatt éppúgy, mint a víz színén? Sem az egyik, sem a másik nem volt lehetséges az Úr Jézus megismerése nélkül.
Tegyük fel, hogy Isten olyat kér tőled, ami próbára teszi józan eszedet. Mit tennél akkor? Vonakodnál? Ha a fizikai világ területén megszoktál valamit, azt mindaddig teszed, amíg határozottan nem szakítasz ezzel a szokással. Ez a szellemi élet területén is így van. Újra meg újra nekirugaszkodsz, hogy megtedd, amit Jézus Krisztus kíván, de mindig újra visszafordulsz a döntő pontnál - amíg végre eltökélten átadod magad neki. "Igen, de - feltéve, hogy engedek Istennek ebben a dologban - mi lesz akkor?
Mihelyt Jézusnak e szavait mélyebben átgondoljuk, úgy találjuk, hogy ezek a legforradalmibb állítások, amiket emberi fül valaha is hallott. "Keressétek először Isten országát." Mi, még akik a legszellemibben gondolkoznak is, fordítva következtetnek. "De élnem kell, ennyi meg ennyi pénzre van szükségem, ruházkodnom kell, ennem kell... azaz életünk fő gondja nem Isten országa, hanem hogy hogyan rendezzük be ügyesen az életünket.
A tisztaság nem ártatlanság, sokkal több annál. A tisztaság az Istennel való állandó szellemi összhang eredménye. Növekednünk kell a tisztaságban. Lehet, hogy rendben van az életünk Istennel, és belső tisztaságunk mocsoktalan maradt, mégis lehet, hogy a külső hamvasság néha-néha beszennyeződik. Isten nem őriz meg minket ennek a lehetőségétől, mert így értjük meg annak a szükségességét, hogy személyes tisztaság által őrizzük meg Isten látását és követését.
