A 6,1-9. VERSBŐL álló szakasz befejezi a levélnek azt a részét, amely arra ösztönöz, hogy legyünk méltóak magas elhívatásunkhoz. A családban a gyermekeknek engedelmeskedniük kell, és az atyáknak megfontoltaknak, de határozottaknak kell lenniük. A napi munkában mind a szolgák, mind az urak úgy cselekedjenek, hogy mennyei Urunk szeme előtt vannak.
EZ az érdeklődésre számot tartó igehely kölcsönös alázatra és szeretetre hív fel. Először a feleségeket szólítja fel a férjek iránti engedelmességre, aztán pedig (a 6. fejezetben) a gyermekeket a szülőknek, a szolgákat az uraiknak való engedelmességre, azzal együtt, hogy elmondja a férjek, a szülők és az urak kötelességeit is.
Szeretetben járás, Ef 5,1-2. Micsoda kiváltság! Ígéretünk van, hogy Istenhez magához leszünk hasonlóak, olyan gyermekek leszünk, akik a szerető Atyára hasonlítanak; ez arra ösztönöz bennünket, hogy éljünk szeretetben, ahogyan Krisztus szeretett minket. Bűnbocsánatunk biztosítása neki kimondhatatlanul sokba került.
A világ útja, Ef 4,17-19. Itt egy ünnepélyes felszólítás van magától az Úrtól - hogy eltérően gondolkodjunk és cselekedjünk a körülöttünk lévő világtól. A Római Birodalom világának gyalázatos szemérmetlensége és zabolátlan testisége növekvő módon szemlélhető a világban manapság. Az emberek elméje megvakult és szívük megkeményedett, érzéketlen Isten és Igéje iránt. Micsoda leírás van itt az istentelen emberekről! Hangsúlyozza a gonosz természet romlottságát, amelyet mindnyájan örököltünk Adámtól, és még mindig magunkkal cipeljük.
MILYEN LEGYEN a magatartásunk Isten irántunk megnyilvánuló csodálatos kegyelmének láttán? Először is az alázatosság jellemezzen bennünket (2. v.).
MICSODA KEGYELEM Isten részéről, hogy megőrizte számunkra Isten olyan embereinek imádságait, mint amilyen Nehémiás és Dániel! Milyen értékesek a zsoltárokban Dávid király személyes bűnvallásai és imádságai! Az ilyen írásokból tanulunk meg imádkozni. Mert olyan emberek vagyunk, akiknek hasonlóak az érzelmeik, és ugyanazzal az Istennel vagyunk közösségben. Itt Pál apostol jegyzi fel imáinak egyikét.
PÁL BÖRTÖNBEN van. Ez annak volt az eredménye, hogy az evangéliumot a pogányokhoz vitte, és felkeltette a zsidók féltékenységét. De nem azt mondja, hogy a császár foglya, ő Krisztus Jézus foglya, még mindig Megváltójának szerető és bölcs kezében van. Felismeri, hogy ez szuverén Urunk akarata számára. Később imádságot kér, nem azért, hogy kiszabaduljon a börtönből, hanem kegyelemért, hogy ott hűséges legyen (Ef 4,1; 6,18-20).
MICSODA DIADAL az élet a halálból! Isten hatalmas ereje nemcsak Krisztus feltámadásában mutatkozott meg, hanem abban is, hogy új életet ad nekünk. Mi ugyanis halottak voltunk, halottak Isten számára, egyáltalán nem figyeltünk velünk kapcsolatos igényeire (Ef 2,1). Tevékenyen reagáltunk a kifinomult sátáni sugallatokra, amelyek az embereket irányítják a világban. Ez - mondja Pál - igaz volt mind rátok, pogányokra, mind ránk, zsidókra. Mindnyájan engedetlenség gyermekei voltunk, és valamennyien Isten haragjának fiai voltunk (2,2-3).
ISTEN KEGYELME és a hívők reagálása Pált hálaadásra és imára indítja. Mennyire adunk hálát az összes szentekért? Hányszor említjük meg őket név szerint, mindegyiket külön szükségletének megfelelően? Imádkozunk-e szellemi előmenetelükért, vagy csak az evilági jólétükért? Imádkozunk-e mindenkiért, a visszaeső bűnösökért és a hűséges szolgákért, fiatalokért és öregekért? Az ilyesmi időt vesz igénybe. Pál példát ad nekünk (Kol 1,3; Ef 6,18).
„ÁLDOTT AZ Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csudadolgokat cselekszik egyedül! Áldott legyen az Ő dicsőséges neve mindörökké!” Így énekelt Dávid (Zsolt 72,18-19). Mi ugyanazt az Istent áldjuk, de most már teljesen kijelentette magát, mint Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja. Pál dicséretben tör ki azoknak az áldásoknak a gazdagsága miatt, amelyekkel Isten bőségesen elhalmozott bennünket Krisztusban. Bizony, illik hozzánk a dicséret, akár a napunkat kezdjük el, akár egy levélhez fogunk hozzá (lásd: Zsolt 33,1; 147,1).