Ószövetség

JEREMIÁS TÁMADÁSBA lendült. Az Úr Igéje jött hozzá, és megmondta neki nemcsak azt, hogy mit mondjon, hanem azt is, hogy hol. Álljon az Úr házának ajtajába, 7,2. Támadta a nép templomba vetett bizakodását, mintha az szellemi biztonságot jelentene. Vö. Izráel korábbi bizakodásával a szövetségládával kapcsolatosan, 1Sám 4,3. Ez a zavaró mozzanat nagyon súlyos megvilágításba helyezi Júda bűnét. Úgy van leírva, mint szellemi „paráználkodás", Jer 3,8; 5,7.

JEREMIÁST A „BALSORS prófétájának" nevezték, és valóban könyvének hangneme gyakran sötét és nyomasztó. Néha keserű könnyeket kellett hullatnia, miközben az Úr üzenetét hordozta, Jer 13:17. De mély oka volt a próféta szomorúságának. A 2. fejezetben olvasunk annak a népnek az állapotáról, amelyhez az Úr Igéje szólt. Volt számukra egy felelősségrevonás a múltra vonatkozóan, 1-3. v. Az Úr emlékezett népének korábbi szeretetére. A terméketlen és gyümölcstelen pusztaságban Övé volt a legfőbb vonzalmuk; Őutána mentek.

JEREMIÁS VOLT ISTEN embere a maga idejében. Júda végső hanyatlásának legsötétebb napjain keresztül félelem nélkül szólta Isten Igéjét a népnek. Jerémiás könyve természetesen Jerémiás szavaiból áll, 1,1, de jegyezzük meg, hogy ő az az ember „akihez szólt az Úr", 2. v. Ez az ószövetségi Szentírás ihletettségét emeli ki. Isten a maga Igéjét szent emberein keresztül adta, 2Pt 1,21.

A FÉRFI. Jerémiás, a próféta, papi törzsből származott és Anatótban élt, amely Jeruzsálemtől északkeletre három mérföldnyire terült el. Benjámin területén volt és a lévitáknak volt kijelölve, Józs 21,18. A száműzetés után újra benépesedett. Szolgálatának hosszúsága és tragikus jellege speciális helyet jelöl ki számára a próféták között, Olyan ember volt, aki érzelmileg mélyen kötődött a szolgálatához, és nem szégyellte a könnyeit.

ENNEK A HATALMAS PRÓFÉCIÁNAK az utolsó néhány fejezetében van Istennek népe fölötti ítélete, annak hűtlensége és bűne miatt, valamint szuverén kegyelme és megszabadítása ott, ahol őszinte bűnbánat és bűnvallás van. A 64. fejezetben van a bűnvallás: „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha minden mi igazságaink", 5. v „Most pedig Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk", 7. v. Azután a 65,9-ben bevezeti az istenfélő magot, a maradékot: „És nevelek Jákobból magot...

AZ ÉZSAIÁS 61,1-3-ban igen szép kifejezésmódban olvassuk Jahve Szolgája kegyelmének és irgalmának küldetését, amelyet Urunk Názáretben felolvasott, Lk 4,18-19. Ott azokat a jó híreket prédikálta, amelyeket Isten szeretetének és üdvözítésének evangéliuma jelent. De a jövőre maradt „Istenünk bosszúállásának napja". Ahol az evangéliumot elutasították, oda ítélet zúdul. Ez a témája az Ézs 63,1-6-nak. Ez Isten szokatlan munkája, Ézs 28,21. Az igehelyet gyakran félreértették, és Krisztus Gecsemáné-beli haláltusájára alkalmazták.

VAN KÉT VÁROS a Szentírásban, amelyek éles ellentétben állnak egymással, Babilon és Jeruzsálem. Babilon képviseli mindazt, ami romlott a vallásban, de Jeruzsálem arra van szánva, hogy Isten szándékainak földi központja legyen az Izráelnek és az emberiségnek adandó áldásban.

AZ ÉZSAIÁS 61,1-3 külön egységet képvisel. Ebből az Igéből olvasott fel Urunk a názáreti zsinagógában nyilvános szolgálatának elején, Lk 4,16-30. A mondatot közepén megszakítva fejezte be az Igét e szavakkal: „Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét". Ezután ezt mondta: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallásotokra. És mindnyájan bizonyságot tettek felőle, és elálmélkodtak kedves beszédein, amelyek szájából származtak".

A KÖNYV BEFEJEZŐ szakasza, az 58-66. fej., főképpen azzal a dicsőséges jövővel foglalkozik, amelyet Isten Izráelnek készített el, amikor majd ő lesz Isten kezében az áldások csatornája a világ számára. Az 58-59. fej. visszamegy a múltba, emlékeztetve őket bűneikre és törvényszegéseikre, majd ennek eredményeire: „a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját tielőttetek, hogy meg nem hallgatott", 59,2. De Isten a maga független irgalmából felveszi a kezdeményezést.

AZ ÉZSAIÁS 53-55 az evangélium áldásainak gyönyörű összefoglalását adja. Az 53. fejezet az Üdvözítő engesztelő helyettes halálának alapja és támasza. Az 54. fejezet az áldásokat Izráellel kapcsolatban mutatja, az 55. fejezet pedig az örömteli meghívást kiterjeszti a pogányokra. Fejezetünk egy mindenkihez szóló hívással kezdődik, aki szomjúhozik, 1. v. Ez eszünkbe juttatja az Úrnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetését a kútnál.