Egyik legnagyobb örömünk, ha tanúja lehetünk az evangélium hatékony hívásának valakinek az életében. Ez Jézus életében végig látható volt, ahogyan elhívott férfiakat és nőket, hogy tanítványai legyenek. Máté is ilyen ember volt, és figyelemreméltó változás történt benne.
ELHENGERÍTETTÉK a követ, hogy feltáruljon az emberiség előtt az, amit az angyalok már tudtak: Jézusnak ugyanúgy hatalma volt arra, hogy újra felvegye az életét, ahogyan kegyelme volt arra, hogy letegye (Jn 10,18). Az angyal „ráült" a kőre. Ellentétben a gondos elővigyázatossággal, amellyel az emberek lezárták a sír bejáratát, látjuk a könnyedséget, amellyel az angyal félreseperte mindnyájukat. Ennyit jelent az őrség, a pecsét és a császár! Az angyal közbelépésére az őrök úgy reszkettek, ahogy a föld.
KRISZTUS HALÁLÁNAK négy azonnali hatása volt. Először is a halála megnyitotta az utat a templomba, a szentek szentjébe (Mt 27,51). A kettészakadt kárpit azt demonstrálta, hogy Jézus áldozata elegendő volt arra, „hogy minket Istenhez vezéreljen" (1Pt 3,18). A zsidó rendszer sok más jellegzetességével az el nem szakadt kárpit azt jelezte, „hogy még nem nyílt meg a szentély útja" (Zsid 9,3-8). Most mindez megváltozott. Krisztus keresztjét megelőzően a kárpiton belülre lépni halált jelentett (3Móz 16,2); a kereszt óta a rajta kívül maradás jelent halált!
PÉTER EZT mondta az izráeli férfiaknak: „a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassák el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek" (Csel 3,14-15). Péter azt állította, hogy életet adtak annak, aki életet vett el és elvették az életét annak, aki életet adott. A helyzet iróniája azonban nem állt meg itt.
PÉTER JOBB halász volt, mint kardforgató. Amikor odacsapott Malkushoz egy karddal, csak egy fület sikerült levágnia, nem egy fejet (51. v.).
JÉZUST egy leprás ember házában kenték meg (Mt 26,6). Így volt helyénvaló, hogy Őt, Akit nemzete és annak vezetői elutasítani készültek (Mt 26,1-5), olyan ember vendégelje meg, aki maga is tudott valamit arról, hogy „utált és emberektől elhagyatott" volt.
AZ ÚR azzal fejezte be beszédét az Olajfák-hegyén, hogy leírta a kihallgatás és felülvizsgálat napját. Aligha van kétség, hogy ez az igehely a Messiásnak a pogányokkal kapcsolatos ítéletét írja le, aszerint, hogy milyen magatartást tanúsítottak a zsidók iránt a nyomorúság alatt (Jóél 3,1-8). Mindazáltal vigyáznunk kell, hogy ne használjuk fel pontos üdvtörténeti értelmezését arra, hogy elkerüljük lelkiismeret-vizsgálatra kényszerítő alkalmazását. A 40. és 45.
A SZÜZEK példázata arra tanít (Mt 25,1-13), hogy vigyázzunk és készüljünk az Úr visszatérésére. A talentumok példázata (Mt 25,14-30) arra tanít, hogy fontos jól szolgálnunk az Urat, miközben eljövetelét várjuk.
A VILÁGTÖRTÉNELEM lapjai gyorsan peregnek. Gyakran vértől vörösek. Civilizációnkat barbárság és brutalitás pusztítja; sok helyen az emberi intézményrendszer és társadalom alapjai inognak; az ember romboló hatalma rémítő. Nem csoda tehát, hogy manapság az emberek gyakran Isten prófétájával együtt kérdik: „Mi lesz ezeknek vége?" (Dán 12,8). Az Úr leírása ennek a korszaknak a végéről részben választ ad erre.
A BEFEJEZŐ versek adják azokat az utolsó szavakat, amelyeket Jézus a nemzetéhez intézett. Nagyon megindító látni szánakozását Izráelen, amely kibontakozott, ahogyan közöttük végzett szolgálatát áttekintette. Milyen szomorú, hogy azok szándékos elutasításáról is beszélnie kellett, akik úgy döntöttek, hogy nem akarnak üdvözölni.