szolgálat

A keresztyén munkásnak arra van a legnagyobb szüksége, hogy minduntalan szembenézzen Jézus Krisztussal. Ez nem könnyű, bármilyenek is keresztyén tapasztalataink. A harc nem a bűn, a nehézségek vagy a körülmények ellen folyik, hanem azért, mert olyan mértékben elmerülünk a munkába, hogy nem vagyunk készen mindig Jézus Krisztus elé állni. Egyedül erre van szükségünk, nem arra, hogy hitünket vagy hitvallásunkat és használhatóságunk kérdését vizsgálgassuk, hanem hogy Őrá nézzünk.

Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.

Nem a sikeres tevékenységben van az öröm, hanem abban, ha teljesen betöltöm, amire Uram teremtett és újjászült. Urunk öröme az volt, hogy véghezvihette, amiért az Atya elküldte, és így szól: "Amiképpen engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket" (Jn 20,21). Kaptam-e az Úrtól valamilyen szolgálatot? Ha igen, akkor abban kell olyan hűnek lennem, hogy csak ezért a szolgálatért legyen drága az életem. Gondolj arra, milyen jól esik majd hallanunk Jézus szavait: "Jól van jó és hű szolgám" (Mt 25,21).

"A kút mély!" - még sokkal mélyebb, mint amilyennek a samáriai asszony gondolta! Gondolj az emberi természet, az emberi élet, a saját magadban levő "kút" mélységére! Te is annyira megszegényítetted Jézus szolgálatát, hogy Ő már semmit sem tehet? Tegyük fel, hogy feneketlen szenvedés kútja van a szívedben; és Jézus jön és szól: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27). Te mégis a válladat vonogatod és így felelsz: "Uram, ez a kút nagyon is mély, ebből nem tudsz nyugalmat és vigasztalást meríteni". - Nem is onnan akar meríteni. Mindezt fentről hozza neked.