"Tegye kezét az áldozat fejére, hogy kegyelmet és engesztelést nyerjen" (3 Móz 1,4).
Ha egy tulok engesztelő áldozattá lehetett az azt feláldozó bűnös helyett, aki rávetette a kezét és ezzel a bűneit is az áldozati állatra, mennyivel inkább engesztelő áldozat Krisztus érettünk, ha áldozatát hittel elfogadjuk.
Hitem ráveti kezét
ó Krisztus, drága fődre,
vezeklőn állok eléd,
bűneimet kiöntve.
"Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr" (Zsolt 41,2).
A szegényre gondolni, sorsát szívünkre venni: keresztyén kötelesség. Maga Jézus Krisztus helyezte a szívünkre: "a szegények mindig veletek lesznek" (Mt 26,11).
"Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr" (2Móz 7,5).
"Aki győz, annak megadom, hogy egyék az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van" (Jel 2,7).
"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róma 10,9).
A szánkkal vallást kell tennünk. Megtettem ezt már? Tettem már vallást az Úr Jézusról, mint Megváltómról, akit Isten feltámasztott a halálból, és Isten akarata szerint tettem ezt? Feleljünk őszintén erre a kérdésre!
De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él (Ézs 53,10).
"Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek" (2Móz 3,12).
"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét" (Jóel 3,5).
"Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye" (Zsolt 9,19).
A szegénység súlyos örökség, de akik bíznak az Úrban, hit által megigazodnak, mert tudják, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Noha úgy látszik, mintha Isten a földi javak elosztásánál nem vette volna figyelembe őket, mégis várják azt az időt, amikor mindezért kárpótlást nyernek. Lázár nem fekszik mindörökké a gazdag kapujában, a kutyák között, hanem megkapja majd jutalmát a mennyben.
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok néktek" (Mt 11,28).