Jakab, miután beszélt a békességről, mint az igazi bölcsesség tanításának hatásáról (3,18), most a gyülekezetben lévő viszállyal foglalkozik - ami túlságosan is általános manapság. Rámutat a viszály eredetére - ez a világias kívánságok miatt van, amelyeket az emberek nem érhetnek el, mert rosszul kérik, csupán azért, hogy gerjedelmeikre költsék. Ez a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel, és a Szentírás nem hiába szól, vagyis támaszkodni lehet rá. Nem a Szent Szellem okozza, Aki bennünk lakik, hogy irigyek vagyunk. Isten kegyelmet ad az alázatosnak, és ellenáll a büszkének. Ennek a háborúskodásnak a gyógyszerét tíz figyelmeztetésben adja meg a 7-10. versben. A testvérek közötti viszály nyilvánvaló, ha egy hívő rossz indulattal van a testvéréhez (11-12. v.), gonoszul szólva testvéréről és a törvényről, amely a törvény elítélését és nem megcselekvését foglalja magában. Egyedül Isten a törvényadó, és egyedül Ő jogosult, hogy megítélje az embert, és végrehajtsa az ítéletet. Ő képes üdvözíteni és elpusztítani. Abszolút a felsőbbrendűsége és a hatalma.
A viszály leleplezi az ember Isten iránti helytelen magatartását, helytelen cselekedeteit (13-16. v.). A versengő ember dicsekszik, mintha valamilyen alkalom az ő ellenőrzése alatt lenne, hogy azt tegye, ami tetszik, oda menjen, ahova akar, és biztos lehet a sikerben. De a 14. vers leleplezi az embert, aki készítgeti saját terveit. Minden ilyen elképzelést a 13. vers balgaságnak minősít. Jakab azt kérdi, hogy „micsoda a ti életetek?" Válaszol is saját kérdésére, azt mondva, hogy az élet pára, ezzel jelzi az élet múlékonyságát. Figyeljük meg a 15. vers kezdő szavait: „Holott ezt kellene mondanotok..." Kapcsoljuk össze ezt a verset azzal, hogy „akik azt mondjátok" (13. v.). A 13. vers szerint beszéltek, ahelyett, hogy ezt mondanátok: „Ha az Úr akarja". Ehelyett saját terveikkel dicsekedtek. Ebben rejlett tévedésük; nem ismerték el Isten szuverenitását, a jogát arra, hogy uralkodjon életük felett. Inkább törődnének bele az Ő akaratába.
Jakab a témát a 17. versben foglalja össze. Figyeljük meg ebben a fejezetben az Istenhez fűződő három helyes viszonyt: engedelmeskedés (7. v.), megalázkodás (10. v.), függőség (15. v.). Ha hibázunk ezekben a dolgokban, vétkezünk Isten ellen. Inkább tegyük a magunkévá őket teljes szívvel. Ezek visszatartanak bennünket a viszálykodástól, és képessé tesznek Isten dicsőítésére. Nem szabad ügyeinket Isten nélkül tervezni.
Jak 4:17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.