Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
Új szívet adok nektek... Az én lelkemet adom belétek... (Ez 36,26-27)
A természeti ember a maga ösztöneit és kívánságait gátlás nélkül kiéli, érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, elveszi. Ez nemcsak a kőkorszakban volt így, hanem ma is.
"Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja" (Jel 2,17).
Én lelkem, buzdulj fel a szent harcban való kitartásra, mert a győztes jutalma igen nagy. Ma is táplál minket a táborunk körül lehulló mennyei eledel, a pusztai táplálék, amely mindennap készen van a Kánaán felé tartó zarándokok számára. De Krisztusban egy még magasabb rendű szellemi élet van fenntartva a számunkra, és olyan táplálék, amely eddig rejtve volt szemünk elől. A frigyládában lévő arany edényben volt egy adag manna, amely sohasem romlott meg, bár századokon át őrizték. Soha senki nem látta. El volt rejtve a frigyládában, a szentek szentjében.
...állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát! (Zsid 12,1)
Mi kell ahhoz, hogy egy versenyző győztesként fusson be a célba? Mi szükséges ahhoz, hogy egy hívő ember ezt hallja majd Jézustól: aki győz, velem együtt ül az én trónomon?
1. Nem szabad semmi felesleges holmit magunkkal vinni, „...tegyünk le minden ránk nehezedő terhet... és bűnt..." Aki Jézussal jár, annak le kell számolnia mindennel, ami ebben akadályozná. Teli hátizsákkal nem lehet futni. Önmagukban jó dolgokat is el kell vetni, ha nehezítik az előrehaladást. Futás közben például nem célszerű virágot szedegetni.
"Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, Ő megsegít téged" (Péld 20,22).
Ne siesd el! Csillapodjék haragod! Ne mondj és ne tégy semmit a sérelem megtorlására! Nem cselekszel bölcsen, ha botot ragadva harcolod meg a magad harcát, és főként nem az Úr Jézus szellemében cselekszel. Nemesebb dolog megbocsátani és elfelejteni a sérelmet. A sérelem tartogatásával és a bosszú fontolgatásával akadályozod a régi sebek gyógyulását, és új sebeket ejtesz. Jobb elfelejteni és megbocsátani.
Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet... (ApCsel 4,29)
Ez az imádság akkor hangzott el, amikor üldözni kezdték a keresztényeket Jeruzsálemben. Nem védelmet kértek Istentől, végképp nem valami rosszat az ellenségre, hanem azt, hogy továbbra is teljes bátorsággal hirdessék az igét. Ebből lesz az ellenségnek is a legnagyobb haszna.
"Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek" (2Kor 6,16).
Íme, a kölcsönös érdek. A kölcsönös összetartozás. Isten az Ő népe osztályrésze, a választott nép pedig az ő Istenének osztályrésze. A hívők fő gazdagsága Istenben van, Ő pedig drága kincsének tartja népét. A vigasztalás valóságos kincsesbányája ez minden hívő számára.
...az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. (ApCsel 16,14)
Ezt az asszonyt Lídiának hívták, a mai Törökország területén levő Thiatírában született, de Filippiben lakott. Ott volt kelmefestőműhelye és üzlete is. A bíborcsigából nyert festékkel megfestették a gyapjút, s az abból készült kelmének magas ára volt.
"Az Úr javamra dönti el ügyemet" (Zsolt 138,8).
Isten, aki elkezdte, el is végzi a munkát, amelyet lelkemben elindított. Az Úr törődik minden velem kapcsolatos dologgal. Figyeli, ami bennem jó, de nem tökéletes, megtartja és tökéletessé teszi azt. Milyen vigasztaló ez, mert magamtól nem tudnám tökéletességre vinni a kegyelem művét. Efelől egészen bizonyos vagyok, hiszen mindennap vétkezem, és idáig is csak az Úr segítségével tudtam fejlődni. Ha az Úr elhagyna, minden korábbi tapasztalatom semmivé lenne és elvesznék. De az Úr ezután is megáld. Tökéletesíti hitemet, szeretetemet, jellememet, életművemet.