Régebbiek

„Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánok és a medvék kezéből, meg fog szabadítani a filiszteusok kezéből is" (1Sám 17,37).

Jézus ezt mondta Pálról: „ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok... előtt" (Károli). A név magát a személyt jelentette. Pál tehát olyan edény, akiben Krisztus él, és őt viszi másokhoz.

„Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy e hitben életetek legyen az Ő neve által" (Jn 20,31).

A damaszkuszi úton Saul-Pál egészen új ismeretekre tett szert. Meglátta, ki Jézus, ki ő maga, és később a városban megtudta, mi Jézus terve vele, mi lesz az új feladata.

Saul életében Isten elkezdte munkáját. Ő jól ismerte az Ószövetséget, látta az általa elhurcolt keresztények életét, hallotta István vértanú imádságát, s kezdett meginogni a Jézussal szembeni hitetlenségében. Tiltakozott is, és vágyakozott is. Ez a vajúdás ideje.

„Mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk" (Dán 3,18).

Mielőtt valaki találkozik Jézus Krisztussal, ő előkészíti az embert erre az eseményre. Isten kegyelmének van ilyen előkészítő munkája. Így történt ez Saul-Pállal is, aki még fiatal farizeus korában végignézte az első keresztény vértanú, István kivégzését.

„És ül mint ötvös vagy ezüst-tisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, és fényessé teszi őket, mint aranyat vagy ezüstöt" (Mal 3,3).

„Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!" (Jn 12,28).

Verne Gyula A tizenöt éves kapitány című regényében van egy megdöbbentő jelenet.

„A város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló" (Jel 21,18).

Mindig tanulságos megfigyelni, hogyan munkálkodik Isten egy ember életében.

„Köszöntenek titeket az összes szentek, mindenek felett pedig a császári udvarból valók" (Fil 4,22).

Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.

Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár.

„Mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint halálra váltak és íme élők, mint ostorozottak, de meg nem ölettek, mint bánkódók, de mindig örvendezők, mint szegények, de mégis sokakat meggazdagítók, mint akiknek semmijük

„Az Úrnak keze erős volt rajtam" (Ez 3,14).

Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát.

„A Szellemet meg ne oltsátok" (1Tesz 5,19).

A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek.