Régebbiek

„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak megismerésében" (2Pt 3,18).

Ez a mondat arra is figyelmeztet, hogy nem mindenki él, aki mozog ezen a földön.

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké" (Róm 11,36).

Jézus és tanítványai úton voltak, s egy samáriai faluban rájuk esteledett. Ott azonban nem fogadták be őket a népeik közti régi ellentét miatt. Két tanítvány méregbe jött, s tüzet akartak kérni az égből a gonosz falura.

„Amint meghallotta Ábrám, hogy az ő testvére fogságba esett, felfegyverezte házában növekedett háromszáztizennyolc próbált legényét, és üldözve nyomult Dánig" (1Móz 14,14).

Jézus itt arról beszél, hogyan lehet bennünk minden körülmények közt igazi nyugalom, és hogyan tudjuk a terheinket úgy hordozni, hogy ne roskadjunk össze alattuk.

A Genezáret tava északi csücskénél feküdt Betsaida. Élt ott egy vak ember. A fogyatékkal élők helyzete akkor több ok miatt is nyomorúságos, megvetett volt. Egyszer valaki Jézushoz vezette őt, hogy érintse meg, s Jézus meggyógyította.

„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia" (Mt 16,16).

„Az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk" (Ef 2,10).

Nemcsak a bűnbánatnak vannak könnyei, hanem az együttérzésnek is. Akinek érző szíve van, annak fáj a másik ember fájdalma. Valakit súlyos gyász ért, ismerősei az együttérzés sok kedves jelét adták, próbálták vigasztalni.

„Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek" (Lk 6,38).

Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott?

„Amit az ember vet, azt aratja is" (Gal 6,7).

Jézusnak ezt a példázatát sokan félreértik. Arról van itt szó, hogy egy sáfár (vagyonkezelő) sikkasztott, és emiatt elbocsátják. Megijed, mert „kapálni nem tud, koldulni szégyell", mit tegyen, hogy biztosítva legyen a jövője?

Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség.

„Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt" (Zsolt 46,11).

„Levettetett a mi testvéreink vádolója, aki vádolta őket éjjel-nappal a mi Istenünk előtt" (Jel 12,10).

Elhangzott Jósáfát király imádsága, a nagy gyülekezet csendben áll és vár. Mire? Az ellenség rohamosan közeledik. Nem kellene most már tenni valamit? Mégis mit? Akármit, de cselekedni kell. - Mi a hit magatartása?

„Mert aki bement az Ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten is a magáétól" (Zsid 4,10).

  Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot.