Régebbiek

„Mélység mélységet hív elő" (Zsolt 42,8).

Izrael népe a pusztai vándorlás során megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, de még nem volt identitástudata. Márpedig fontos mindenkinek, hogy tudja, honnan jön, hova tart, kihez tartozik, és mi a feladata.

„Azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül" (1Kir 17,14).

Ha tovább követjük a pusztában vándorló nép életét, számos jelét látjuk Isten gondoskodó szeretetének. Adott nekik éveken át kenyér gyanánt mannát, húsnak fürjeket, víztelen helyeken is friss karsztvizet, ha pedig megtámadták őket, a túlerővel szemben is győzelmet.

Visszatérő kérdés: mennyiben Isten munkája, és mennyiben a miénk az üdvösség? A vörös-tengeri átkelés története világos választ ad erre.

„Egymás között mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot" (1Pt 5,5).

„És ahányan csak érintették, meggyógyultak" (Mk 6,56).

Amikor még nem volt a szava írásba foglalva, Isten a gondolataikon keresztül szólította meg az embereket. Számukra egyértelmű volt, hogy az, ami így vagy más módon eljutott a tudatukig, Isten szava.

„Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10).

Az emberek által kitalált úgynevezett istenek, a bálványok, némák. Az élő Isten viszont beszél. Mózes meg akarja nézni, hogyan lehetséges, hogy a csipkebokor ég, de nem ég el. S amikor közeledik hozzá, a saját nevét hallja. Ki van ott a pusztában rajta kívül?

„Minden szőlővesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen" (Jn 15,2).

A nép még szolgasorban szenvedett, de Isten már készítette a szabadítást, és annak emberi eszközét is, Mózest.

Sokan tiltakoznak az ellen, hogy Isten nélkül kényszerpályára került az emberiség. A tudomány és technika nagyszerű eredményeinek birtokában egyre büszkébbek leszünk.

„Visszatérnek az Ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő" (Hós 14,8).

„Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libanoné" (Hós 14,7).

Istenről mi annyit tudunk, amennyit kijelentett magáról a Bibliában. Nagyon fontos, hogy helyes ismeretünk legyen róla, mert ettől függ földi életünk minősége és az örök életünk is (Jn 17,3).

A felületes bibliaolvasó azt mondja: ez ellentmondás a Bibliában. Először azt írja, hogy egymás terhét hordozzuk, utána meg ezt: ki-ki a maga terhét hordozza.

„Nem veszendő holmin váltattatok meg, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén" (1Pt 1,18-19).

„És másodszor megszólalt a kakas. Ekkor Péternek eszébe jutott Jézusnak az a szava, amelyet neki mondott: mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem. És sírva fakadt" (Mk 14,72).

Mi mindnyájan az Istennel való közösségen, az üdvösségen kívül születünk. Innen lehet bejutni az ő országába. Aki itt Jézust kérdezi, elvileg már érdeklődik, hogy vajon hány embernek sikerül ez. Erre az Úr így válaszolt: ne elmélkedj ezen, hanem lépj be!