Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. (Jak 1,21)
Mi szükséges ahhoz, hogy jó hatásfokkal tudjuk olvasni és hallgatni Isten igéjét, vagyis hogy eredményes, gyümölcsöző legyen az életünk?
1. Szükséges hozzá egészséges passzivitás, „...szelíden fogadjátok a belétek oltott igét..." A templom Isten műhelye, ahol ő formál minket. A templom nem színház, hanem műtő, ahol teljes bizalommal kiszolgáltalom magamat Istennek - gyógyulásom érdekében.
"Megáld téged Istened az Úr mindenben, amit cselekszel" (5Móz 15,18).
Izráelben a rabszolgákat bizonyos szolgálati idő eltelte után fel kellett szabadítani, és ha az elhagyta ura házát, bőségesen el kellett látni. Urának mindezt kész örömmel kellett megtennie, mert csak így nyert áldást az Úrtól. Ennek az igehelynek a szelleme és Krisztus törvénye is arra kötelez minket, hogy bánjunk jól beosztottainkkal. Gondoljunk arra, miképpen jár el velünk Urunk. Ez kötelezzen arra, hogy mi is jóakaratúan bánjunk másokkal. Aki a kegyelmes Isten gyermeke, legyen nagylelkű saját maga is.
És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül... (Mt 28,7)
Húsvét hajnalán néhány asszony kiment Jézus sírjához, hogy „megnézzék a sírt". A tiszteletük, a kegyeletük, a szeretet indította őket erre. S hamarosan ők lettek a feltámadás örömhírének első hírnökei. Milyen állomásokon át vezetett az útjuk?
1. Kimentek szemlélődni. Sokan keresik így ma is Jézust, érdeklődnek utána, szívesen megismernék a vele kapcsolatos irodalmat, gyakran nem is fogalmazzák meg pontosan, mire vágynak, csak hiányérzetük van.
"Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek" (Péld 20,7).
Természetes, hogy aggódunk családunkért, de bölcsen tennénk, ha aggódásunkat inkább a saját magatartásunkkal való törődésre fordítanánk. Ha hűségesen járunk az Úrral, többet használunk gyermekeinknek, mintha nagy vagyont hagynánk rájuk. Egy apa szent élete a legnagyobb örökség a fiai számára.
A jellemes ember saját élete példáját hagyja örököseire, és ez már önmagában is az igazi gazdagság kincsesbányája. Milyen sokan köszönhetik az életben való boldogulásukat szüleik példaadásának.
...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem... (Gal 2,20)
Az emmausi tanítványok története azt is mutatja, hogyan változik meg a személyes névmások sorrendje, ha valaki újjászületik.
Vannak, akik így gondolkoznak: a sorrend én, én, én. Ez a kisgyerekekre jellemző, ebből ki kellene nőni. A szomorú valóság azonban az, hogy sok felnőtt is megmarad ezen az éretlen, gyerekes, infantilis szinten.
"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőségesen áldást árasztok rátok" (Mal 3,10).
Sokan úgy olvassák ezt az ígéretet, hogy nem veszik észre a megígért áldás feltételét. Nem számíthatunk rá, hogy megnyíljék az ég és áradjon az áldás, amíg nem adjuk meg azt, ami Istennek és az Ő ügyének jár. Minden szent célra jutna bőségesen pénz, ha minden hitvalló keresztyén befizetné a maga részét.
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet... (Lk 24,33)
Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!
"Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál" (Jel 2,11).
Az első halált el kell szenvednünk, hacsak az Úr még a mi életünkben nem jön vissza. Várjunk tehát rá félelem nélkül, mindig készen, hiszen Krisztus győzött a halálon: nem szomorú mélység az már, hanem a dicsőségbe vezető út.