„Az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél" (1Kir 1,37).
„Dávid királynak" nevezték őt szeretettel, mert valóban tetőtől-talpig király volt. Király volt a pusztában is, amikor, mint az Ő atyja juhainak pásztora, megszalasztott egy oroszlánt az Úr nevében. Később, mikor Góliát fenyegette Izraelt, és még Saul is remegett (a népről nem is beszélve), Dávid rettenthetetlen maradt. Nincs félelem a király szívében. De mindenekfelett akkor mutatkozott meg ez, amikor Saul elől menekülve, egyszerre csak ott találta üldözőjét kényére-kedvére kiszolgáltatva. Egyetlen halálos döfés elég lett volna, hogy helyzetén könnyítsen. Ilyen egy valódi király. Az igazi király minden körülmények között király, Ő mindenütt uralkodik.