Igehely (történet): Dániel az oroszlánok vermében Dán 6
Aranymondás: Jel 2, 10 Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
Óracél: Bátorodjanak fel a fiatalok arra, hogy ne titkolják el, hanem vallják meg hitüket a mindannapok során.
Központi üzenet: Bátran valljuk meg hitünket!
Dániel: tizenéves, Babilonba viszik, agymosás, átnevelés. Ebben a földrengésben egyetlen biztos pont: Isten igéje. Semmi kompromisszum, ez nem magánügy. Viselkedésükön, munkájukon… meglátszik. Mások, mint a többiek. Istenük lelke van bennük. Feljebb emelkedik (pedig nem kapaszkodik) – ragaszkodik Istenhez, minőségi munkát végez – Isten emeli. Rendszerváltozás (babiloni → méd), pozícióban marad (nem köpönyegforgató)
(Dán 5) Bélsaccar (Belsezár) ~Kr.e.539 lakomája, médek (Kürosz) elfoglalják Babilont – vége a birodalomnak. Dárius a médek királya, 1 év múlva átveszi itt is a királyságot.
Dárius: 120 kormányzót, 3 főkormányzót nevez ki (egyike Dániel)
Dán 6.4 Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne; ezért a király őt akarta az egész ország élére állítani.
Utálják, ürügyet keresnek (nem találnak), törvényt hozatnak az imádkozásról (harminc napig senki sem könyöröghet sem emberhez, sem istenhez, csak a királyhoz). (Méd-perzsa törvény visszavonhatatlan)
Dániel imádkozik, bevádolják
Dán 6. 19Azután a király a palotájába ment, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom. 20Hajnalhasadáskor mindjárt fölkelt a király, és sietve odament az oroszlánok verméhez. 21Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit te állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól? 22Dániel így felelt a királynak: Király, örökké élj! 23Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel. 24Akkor a király nagyon megörült, és kihúzatta Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülés nem volt rajta található, mert hitt Istenében. 25Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden csontjukat. 26Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! 27Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. 28Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából. 29Ennek a Dánielnek aztán jó dolga volt Dárius uralkodása alatt és a perzsa Círus uralkodása alatt. 1Babilónia királyának, Bélsaccarnak uralkodása első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekvőhelyén. Az álmot leírta, és a főbb dolgokat elmondta.
Isten lenyúl a bajban lévőhöz
Zsolt 18. 17Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.
Zsolt 91. 13Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. 14Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. 15Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. 16Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.
Ezt a hűséget várja tőlünk Isten. Az összes többit Ő intézi. Ő vesz a kezébe, azután Ő tart kézben, Ő tart karban, hogy üzemképesek legyünk. Ő vezet, Ő ajándékoz, Ő fenyít, Ő tisztogat, Ő szeret. Én csak arra ügyeljek, hogy megmaradjak az Ő kezében, és ne engedjek soha semmiféle kísértésnek.
Jn 11.25 Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;
Zsid 11.25 Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét,
Jsir 3.27 Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.
Beszélgetés / játék: Mi volt Dániel tisztsége a méd Dárius uralkodása alatt? Hogyan végezte munkáját? Miért került bajba? Mi volt a rendelet tartalma? Mit tett Dániel, amikor hallott a rendeletről? Mi lett tettének a következménye? Hogyan menekült meg?
Alkalmazás: Dániel hite mások számára is látható volt, a rendelet hatására nem bújt el, nem változtatott az életmódján, Isten beleengedte őt a megpróbáltatásba, de meg is óvta az életét, a király meglátta Isten hatalmát. Ezek alapján beszélgessünk arról, hogy a hívő fiatalok is kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a hitük miatt szenvedéseket élnek át, pl. kigúnyolják, kiközösítik őket a társaik. Azonban ez nem ok arra, hogy eltitkolják Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ha kitartanak meggyőződésük mellett, ezt látva mások is hitre juthatnak.
Kézművesség: Rajzolják le, milyennek képzelik az élet koronáját az emlékkönyv következő oldalára! Otthon pedig díszítsék ki, fejezzék be!
13 éves kislány készül a Marsra
Kilenc éve készül az űrutazásra, bukásról szó sem lehet. Az se zavarná, ha nem tud visszajönni.
INDEX.HU
Alyssa Carson csak tizenhárom éves, de pontosan tudja az életcélját: ő akar lenni az első ember a Marson. Már kilenc éve erre készül: részt vett az amerikai űrhivatal mindhárom táborában, beszél angolul, spanyolul, franciául és kínaiul, és Twitteren lelkesíti a többi gyereket, amikor részt vesz a Nasa valamelyik rendezvényén.
Hogy miért akar egy kislány a Marsra menni? Mert az olyan hely, ahol más még nem járt. Carson nagyon elszánt, azt mondja, hogy a bukás szóba sem jöhet, és nem akar egyetlen olyan akadályt sem, amely meggátolhatja a marsi utat.
Annyira elkötelezett, hogy már a Nasa is komolyan veszi. „Tökéletes a kora ahhoz, hogy egy napon űrhajós legyen és a Marsra utazzon” - mondja Paul Foreman, az űrhivatal munkatársa a BBC-nek. „Pontosan azt teszi, amit kell. Megfelelő tréningeken vesz részt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy űrhajóssá váljon” - tette hozzá.
Apja, Bret is mindenben támogatja. „Megvan minden tervünk a következő 20 évre, tudjuk, hogy mit kell tennie, és az a cél, hogy 2033-ban részt tudjon venni egy Marsra irányuló küldetésen.” Azzal is tisztában vannak, hogy aki odamegy, az nem biztos, hogy vissza is tud majd jönni.
Persze van még hátra húsz év, ez idő alatt fejlődhet annyit az űrtechnika, hogy a visszaút se jelentsen problémát.
Ez a cikk nekem nem közönbös. Persze többségetek azt mondaná, hogy őrültség vagy beteges az egész, ugyanakkor nekem ez másról szól. 13 éves lány, 7-8. osztályos lehet, de a lényeg, hogy van egy cél az életében, emiatt egy felsős általános iskolás nagyon nagy eredményeket tud elérni. A lényeg, hogy célja van.
Ez a lány elvileg beszél már 4 nyelven és ki tudja még mit tanult már meg matematikából, fizikából. Ami ennél is még érdekesebb, hogy az elszántsága oda vitte, hogy most már a NASA is komolyan veszi. Az elszántság fontos dolog az életük minden területén.
Comments