Skip to main content

05.24 A kétségbeesés öröme

"Mikor pedig láttam Őt, leestem lábaihoz, mint egy holt" (Jel 1,17).

Lehet, hogy olyan közelről ismered Jézus Krisztust, mint János apostol, de amikor egyszer úgy jelenik meg előtted, minden ismerős vonás nélkül, akkor csak egyet tehetsz: lábaihoz esel, mint a halott. Vannak idők, amikor Isten nem jelentheti ki magát másképpen, mint fenségében és ennek a látomásnak félelmetes volta vezet bele téged a kétségbeesés örömébe; ha valaha még felkelhetsz, csak Isten keze emelhet fel.

"Reám vetette jobb kezét" (Jel 1,17). Szent megrettenésed közepette megérint valami, és tudod, hogy ez az Úr Jézus Krisztus jobb keze - nem a megfékező, nem a rendreutasító, nem is a büntető jobb kéz, hanem Krisztusban az örökkévalóság Atyjának jobbja. Valahányszor az Ő jobb keze rajtad nyugszik, kibeszélhetetlen békesség és vigasztalás tölt el, az az érzés, hogy "alant vannak örökkévaló karjai" (5Móz 33, 27), ezek a biztonságos, vigasztaló és erős karok. Mikor egyszer így megérint, többé semmi sem kergethet félelembe. Mennyei dicsősége közepette jön az Úr Jézus, hogy beszéljen jelentéktelen tanítványával és megmondja neki: "Ne félj!" Gyengédsége kimondhatatlanul boldoggá tesz. Ilyennek ismerem én Őt?

Figyeld csak meg, mik azok a dolgok, amik kétségbe szoktak ejteni téged! Van olyan kétségbeesés, amiben nincs öröm, nincs kilátás, nincs remény valami szebbre; de van öröm a kétségbeesésemben akkor, amikor tudom, hogy "nincsen énbennem, azaz az én testemben semmi jó" (Róm 7,18). Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg. Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig.