Skip to main content

09.24 A samáriai asszony

OLVASNIVALÓ: 
János 4,4-34

Ezt a történetet csak János jegyzi fel. Nyomon követi az Úrnak általa történő fokozatos elfogadását: "te... zsidó vagy", 9. v., addig, hogy "a Krisztus", 29. v. A város férfiai úgy fogadták el Őt, mint "a világ Üdvözítőjét", 42. v.

Az asszony megérkezett, hogy vizet merítsen, és látta az Urat a kútnál ülni - fáradtan, szomjasan és éhesen. Ez a leírás bemutatja az Ő ember voltát. Inni kér az asszonytól. János evangéliuma tele van vízre való utalásokkal - tengerekben, tavakban, folyókban, patakokban és vizes edényekben. Csak Jánosnál olvassuk, aki többször ír a vízről, hogy az Úr mondja: "Adj innom" és "szomjúhozom". Az asszony, mérlegelve az idegen férfit a kútnál, megállapítja, hogy Ő zsidó, talán akcentusa, öltözete és arcának jellegzetessége miatt. Természetesen többről van szó, mint amit a szem láthat. Sokkal többről!

Hogy a beszélgetésből az asszony mennyit értett meg, az nem világos. Beszélgettek "élő" vízről, zsidókról és samaritánusokról, Jákóbról, imádatról és félrevezetésről. Az élő víz utáni érdeklődése és vágya arra ösztönözte az asszonyt, hogy így szóljon: "add nekem ezt a vizet". Az Úr azonban ragaszkodik ahhoz, hogy bűnét is megvallja; "hívd ide a férjedet". Ő kitér, mielőtt végleg beváltaná az igazságot. Az üdvösség a régi élet elhagyása és az új iránti elkötelezettség. A 11.15. és 19. versben "Uramnak" szólítja Őt, és most a 19. versben megállapítja, hogy "próféta". Egy samaritánus részéről ez meglepő vallomás. A samaritánusok, akik csak az Ószövetség első öt könyvét fogadták el, úgy hitték, hogy az utolsó próféta Mózes volt! Ez tehát nagy lépést jelentett.

Az Úr is világossá teszi, hogy ismeri az ő egész korábbi életét és jelenlegi körülményeit, ami azzal a kijelentésével együtt, hogy Ő a Messiás, az asszonyt arra a következtetésre bátorítja, hogy valóban Ő "a Krisztus".

Ez a samáriai asszony hajlandó volt tanulni, és elárulja az Úrnak, hogy egyre jobban értékeli Őt. Ő hajlandó kijelenteni magát ma is, bűnösnek és szentnek egyaránt. Értékeljük Őt napról napra egyre jobban, felismerve és követve szeretetét az egyes ember iránt, tisztelve az Ő igényeit, ami személyét illeti, élvezve a vele való közösséget, hatékony bizonyságot téve Őróla azoknak, akik körülöttünk vannak.