A Krisztushoz való hasonlóság volt István kiemelkedő jellemvonása. Ez adta bizonyságtételének az erejét. István szavait az Úréhoz hasonlóan a Szent Szellem vezérelte, és teljesek voltak bölcsességgel. Ellenségei nem tudtak neki ellenállni. Ugyanúgy, mint az Úr Jézusnál, az ellenségei hamis vádakhoz folyamodtak. István a szellemi érettséget mutató férfiak csoportjából is kiemelkedik azáltal, hogy teljes volt hittel és Szent Szellemmel. Ezek voltak egész életének fő jellemvonásai. Lukács is megjegyzi, hogy István kegyelemmel teljes volt (pl. Apcsel 6,8). Isten jóindulata nyilvánvalóan nyugodott rajta, annyira, hogy amikor vallatták, az arca egy angyal arcához hasonlóan ragyogott, felejthetetlen kifejezéssel. Akkor tudunk kortársainkra döntő befolyást gyakorolni, ha Krisztushoz közel élünk.
István az ő halálában még inkább hasonló volt Urához. Amint a kövek hullottak rá, az Úr Jézusnak ajánlotta szellemét, ahogyan Ő az Atyának annak idején. Krisztushoz hasonlóan könyörög, hogy gyilkosainak bűne ne tulajdoníttassék nekik. Az Ószövetség legutolsónak feljegyzett mártírja (Zekárjá) arra kérte az Urat, hogy bosszulja meg halálát, 2Krón 24,22. Milyen ellentétben áll ez Istvánnal - a kereszt őt átformálta. Bárcsak átjárna bennünket Krisztus szelleme, hogy törekednénk azok áldására, akik üldöznek bennünket, így győzve le jóval a gonoszt, Róm 12,14.21.
Az utolsó pillanatokban Istvánt egy dicsőséges látomás erősítette. Látta Isten dicsőségét, és a szenvedő, de most már megdicsőült Emberfiát, aki készen állt, hogy üdvözölje őt az Ő színe előtt. Mivel megvallotta Krisztust a földön, ezért Krisztus is megvallotta őt a mennyben, Mt 10,32. Istvánt véglegesen elutasították a földön, de örömmel befogadták a mennyben.
István fiatalon halt meg, mint egy erőszakos csőcselék áldozata, olyan férfiként, aki kiváló képességekkel és kilátásokkal rendelkezett, és rövid szolgálata kegyetlen véget ért. Volt valami hatása ennek? Hosszú távon hihetetlenül sok. Tarzuszi Saul bűnrészes volt meggyilkolásában, mégis bűne felismerésének terhe nyomta. Pál igazi tanítója nem Gamáliel volt, hanem István. István halálakor a jeruzsálemi gyülekezet szétszóródott, és ez volt az Ige magvetése. István olyan búzamag volt, amely a földbe hullva meghalt, és sokszoros gyümölcsöt termett, Jn 12,24.