Némelyek úgy írták le Jakabot, mint aki a vezető vén volt Jeruzsálemben, de az ilyen címek idegenek az Újszövetségtől. "Tekintélyes" lett a többiek között.." "akiket oszlopnak tekintenek", Gal 2,2.9. Pál szavai ebben az ügyben a 6. versben is fel vannak jegyezve. Ma egy szokatlan eseményhez érkezünk, amely maradandó, káros hatást gyakorolhatott volna a keresztyén bizonyságtételre. Körülbelül újabb nyolc esztendő telt el az ApCsel 15 óta, és Pál újra Jeruzsálembe érkezett. Sokat utazott a közben eltelt években, és sokan üdvözültek, mind zsidók, mind pogányok. Gyülekezetek is keletkeztek. Ez a látogatás teljesen egyedülálló volt; Pált figyelmeztette Agabusz a Jeruzsálemben rá váró veszélyre és letartóztatására, de ez nem nyugtalanította szívét, fel volt készülve a halálra az Úr Jézus nevéért, ApCsel 21,13. Azonban rejtett veszély leselkedett rá.
Megalkuvás. A veszély váratlan irányból jött - a jeruzsálemi vénektől, akikkel elment egy találkozóra, feltehetően Jakab házába, aki az egyik volt közülük, ApCsel 21,18. Pál elmondta, hogy Isten hogyan munkálkodott a pogányok között. Erre Isten dicsőítésével válaszoltak, de aztán sürgős kérést intéztek hozzá, hogy csatlakozzon négy férfihoz, egy formális zsidó fogadalmat téve a templomban. Magyarázatuk az volt, hogy megtért zsidók ezrei voltak ott, akik még buzogtak a törvényért. Azt akarták Páltól, hogy mutassa be, hogy ő is megtartja a törvényt. Pál teljesítette kérésüket, és felkészült erre a fogadalomra. Ez magában foglalt egy áldozatot önmagáért a templomban, félretéve ezzel az "egyetlen áldozatot", amelyet tanított mind szájjal, mind írásban. Isten a maga szuverén útján közbelépett a nép csődülete által; a templom ajtajait bezárták, és Pál megszabadult nemcsak a fizikai kártól, hanem saját tetteinek esetleges hatásaitól is.
Vigasztalás. Jakabnak, valamint testvérének Júdásnak az életén és szolgálatán kívül maradandó befolyást gyakoroltak a levelek, amelyeket írtak. Mindketten az Úr Jézus Krisztus dicsőségéről beszélnek, és mindketten vigasztalást és bátorítást nyújtanak a szenvedő szenteknek. Semmit sem mondanak a názáreti otthonról, hanem inkább arról a dicsőségről, amely egyedül Őt illeti.