Amint az Úr továbbment találkozott egy emberrel, aki születésétől fogva vak volt. A férfi koldus volt (8. v.), és a bűnös embert ábrázolja, mind természetét (Ef 2,3), mind gyakorlatát (Róm 3,23) tekintve. Azonban az Úr világossá tette, hogy az ember fizikai állapota semmiképpen sincsen összefüggésben sem saját bűnével, sem szülei bűnével. Az Úr, aki a világ világossága (Jn 8,12; 9,5), látást adott a vak embernek. Milyen szép megfigyelni, hogy szavával az Úr a vizet borrá változtatta (2,7-9), de a vak ember szemeit sárral kente meg, és azt mondta neki, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. Az ember nem láthatta az Úr arcát, de érezhette könyörületes érintését! A férfi szerencsétlen ember volt, de azt tapasztalta, hogy Jézus Úr még a balszerencse felett is.
A csoda következményei rendkívüli izgalmat váltottak ki. János bemutatja, ahogyan az emberek gondolkodása különbözőképpen reagált a gyógyításra. A szomszédok szokatlan kíváncsiságot és hitetlenkedést mutattak. A farizeusok előítélettel fordultak Krisztus felé azon az alapon, hogy a gyógyítás szombatnapon történt (14., 16. v.). Megtámadták a férfit; megpróbálták megfélemlíteni és a saját tekintélyüket elismertetni vele (24. v.). Amikor minden gyalázkodásuk és fenyegetésük kudarcot vallott, kizárták a zsinagógából (22., 34. v.). Azt mondták, hogy Istent (24. v.) és Mózest akarták tisztelni (28-29. v.), de ezt az Úr Jézus kárára tették. Micsoda ostobaság!
A férfi szülei szomorú megvilágításban látszanak. Megijedtek attól, hogy bármilyen nyilvános együttérzést mutassanak fiuk iránt, amikor a vezetők ellene támadtak; középszerű semlegességet mutattak, és a felelősséget ráhárították. Mégis, minden ellenállás dacára a férfi bizonyságtétele kimagasló volt (25. v.). Számára Krisztus nagyobb volt, mint saját problémája és minden ellenállás. Ez az ember eljutott a csodálattól (25. v.) az imádatig (38. v.), értékelésének növekedése figyelemre méltó. Számára Jézus először egy ember volt (11. v.); aztán próféta (17. v.); majd Isten Fia (38. v.). Ez az ember elveszítette a zsidók zsinagógáját (22., 34., v.); de megtalálta Isten Fiát (35-38. v.). Elveszített egy helyet, ahol imádhatta Istent, de talált egy személyt, Akit imádhatott!