Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
János 10,1-12

EZ a fejezet az embereknek öt különböző típusát mutatja, akik valamilyen kapcsolatban voltak a juhval.

Az idegen, 5. v. Ő talán kísérletezett a pásztor munkájával, de valójában olyasmivel próbálkozott, amire nem volt elhívva. Hiába próbált közeledni a nyájhoz, azok nem ismerték, vagy nem bíztak benne, így elfutottak tőle.

A béres, 12. v. Míg az idegen olyan kötelezettséget vállalhat magára, amelyre nincsen elhívatása, a béresnek van kötelessége a nyájjal kapcsolatban, de jelleme megmutatkozik, amikor nem végzi azt el. Az idegentől a nyáj fut el, de a béres a nyájtól fut el akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Azért fut el, mert fő gondja a fizetség, nem pedig a nyáj.

A tolvaj, 1. v. Ő rosszabb mind az idegennél, mind a béresnél. A tolvaj szándékosan gonosz céllal jön (10. v.). A béres nyereségre vágyott, és ellátta szolgálatát mindaddig, amíg személyes veszély nem fenyegette. A tolvaj azonban prédának tekinti a nyájat. A következő két ember nagyon különbözik ezektől.

Az ajtónálló, 3. v. Ő maga nem szükségszerűen pásztor, de azonosítani tudja az igazi pásztort. Bemerítő János valóban ajtónálló volt, de sajnos sokan, akik magukat ajtónállóknak tekintették Izráel nyájánál, nem ismerték fel a Jó Pásztort, amikor eljött (1,11).

A pásztor, 2 v. A tolvajtól eltérően nem azért jön, hogy elvegyen, hanem hogy adjon (28. v.). A bérestől eltérően nem a nyájat áldozza fel, hogy Önmagát megmentse, hanem Önmagát áldozza fel, hogy a nyájat megmentse (11. v.). Az Ő hangját ismerik a juhok, nem úgy, mint az idegenét (27. v). Ezek az Ő saját juhai, ismeri őket név szerint (3., 14. v.). Csak Őróla mondható el: „előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját" (4. v.).

Az Úr Jézus valóban a Jó Pásztor. Ismeri juhait név szerint azok pedig ismerik Őt. Nyája iránti szeretete olyan, hogy letette az életét értük (11., 15. v.). Gondoskodásában örökre biztonságban vannak (28. v.). A helyi gyülekezet pásztorai számára kimagasló példa maga a Főpásztor (1Pt 5,2-4). Emlékezteti az alpásztorokat arra a nagy értékre, amelyet Ő tulajdonit azoknak, akiket ők gondoznak, mert úgy írja le őket, hogy „az én juhaim” (27. v.). Az alpásztorok szeretik a Pásztort, és azért szolgálják a nyájat mert az az Övé (Jn 21,15-17).