NOHA ISTEN felajánlja, hogy megigazítja az istentelen embert (vagyis igaznak nyilvánítja), a bűnös ember természet szerint nem törekszik arra, hogy helyes kapcsolatban legyen Istennel. Ezért rá kell ébreszteni, hogy kétségbeejtő szükségben és rettenetes veszedelemben van a félelmetes alternatíva - az Isten haragja - miatt (18. v.). Ez minden embert érint, de Pál először a megromlott pogányokkal foglalkozik. Noha ez a pogány világ szörnyű képe volt, ahogyan Pál az utazásai során látta, megmutatja, hogy ez nem kizárólag az ő napjainak sajátossága - nyomon követi a hanyatlás hosszú históriáját. Az emberiség egykor ismerte Istent, de nem dicsőítette, mint Istent (21. v.). Ahelyett, hogy hálát adtak volna Istennek mérhetetlen jóságáért, nem tisztelték (23. v.). A következő lépés az volt, hogy Isten igazságát hazugságra változtatták (25. v.; vö.: 2Tesz 2,10). Az Isten ismeretétől való idegenkedésből eljutottak az Isten-gyűlöletbe (Róm 1,30), és végül elutasították Őt (32. v.). Miután megtagadták, hogy engedelmeskedjenek az igazságnak, feltartóztatták azt (18. v.), a lelkiismeret hangját pedig elnyomták és elfojtották. Elkerülhetetlenül le fogják aratni saját útjuk termését (27. v.; Gal 6,7). Mivel megtagadták, hogy megtartsák Istent ismeretükben, odaadta őket a saját elgondolásuknak (Róm 1,24.26.28).
De a leírás jól jellemzi napjainkat is, és nemcsak a föld sötét régióiban - elég csak körülnéznünk a különböző helyszíneken a városokban, és azoknak az országoknak a tengerpartjain, amelyek sokáig az evangélium világosságával voltak megáldva. Ebben a helyzetben, úgy látszik, egyesek úgy vélik, hogy Krisztus ügyét szolgálhatják, ha megkísérlik a keresztyén tanítást a jelenkori szokásokhoz alkalmazni; ebben az elnéző társadalomban arra kémek bennünket, hogy fogadjuk el a szociológusok határozatát, és nyirbáljuk meg a Szentírást, hogy megfeleljen nekik. Látva, hogy Isten szereti még azt a világot is, amelyet Pál leírt, gyakorolnunk kell a könyörület szellemét, de megalkuvás nélkül az igazság tekintetében (Júd 22-23). Mennyire fontos, hogy becsben tartsunk mindent, amit Istenről tudunk, hogy az Ő dicsősége legyen a célkitűzésünk, és legyünk mindig hálásak, nehogy elinduljunk a lefelé vezető úton, amely minden lépésnél síkosabbá válik. Szívünk könnyen megcsalható, a kegyelemtől eltávolodva képesek leszünk arra, hogy ugyanazt tegyük, amit a többiek. Ha azt gondoljuk, hogy állunk, vigyázzunk, hogy el ne essünk (1Kor 10,12). Dicsőítsük Őt, Aki képes visszatartani bennünket az elbukástól, és szeplőtelenül az Ő dicsősége elé állítani minket, túláradó örömmel (Júd 24).
2Thessz 2. 10 és a hamisság minden csalásával azok számára, akik elvesznek, mivel visszautasították az igazság szeretetét, hogy az által üdvözüljenek.
Gal 6. 7 Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is.
Júd 1. 22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, 23 a tűzből kiragadva mentsétek meg őket, másokon pedig félelemmel könyörüljetek, utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.
1Kor 10. 12 Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Júd 1. 24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel,