Skip to main content

06.13 A hívő ember viszonya a bűnhöz (2.)

OLVASNIVALÓ: 
Róma 6,7-13

A HÍVŐ ember bűnhöz való viszonyának most további szempontjait mutatja be:

(3.) Háború, 13. v. Testünk tagjait (és a nyelv is egyik tagja!, Jak 3,5) a bűn ügyesen fegyverként forgathatja az Isten elleni háborúban. Másrészt viszont Istennek lehetnek szánva a gonosz elleni harcban. Az egyiptominak - akit gonosz amálekita ura sorsára hagyott és engedte, hogy meghaljon, amikor már nem vette hasznát - a nemes szívű Dávid megbocsátott, pedig kárt okozott neki; aztán pedig igénybe vette egy jobb szolgálatra, amely képessé tette, hogy helyrehozzon valamit abból a gonoszságból, amelyet tett (1Sám 30,11-15).

(4.) Rabszolgaság, 14-16. v. A szolga szó rabszolgát jelent. A rabszolgaság magában foglalja a tökéletes kiszolgáltatottságot egy másik embernek. A bűn rabszolgáivá váltunk önkéntes odaadásunkkal, de Isten kivásárolt bennünket a rabszolgapiacról. Most már az Ő jogos tulajdona vagyunk, mégis szabadon választhatjuk a boldog rabszolgaságot az igazságra. A bűn azonban arcátlanul dacol a tulajdonjog megváltozásával, és megkísérli, hogy újra magának követeljen minket, de mi szembeszállhatunk uralkodással kapcsolatos igényeivel (14. v.).

(5.) Alak, minta, 17. v. Az igazság itt hasonlatos egy alakhoz vagy mintához. Szívünk reagálása olyan, mintha valamit beleöntenénk ebbe az öntőformába, amely aztán alakítja gondolkodásunkat és akaratunkat, hogy összhangban legyen Isten akaratával.

(6.) Nyereség és veszteség, 21-23. v. Milyen gyümölcsöt, vagyis milyen hasznot nyertünk abból, hogy rabszolgái voltunk a bűnnek? Ironikusan mondja, hogy megkaptuk a zsoldunkat, más szóval azt, amit kiérdemeltünk. A fizetség mindannak halála, ami jó ebben az életben, azután pedig örök pusztulás. Mi értelme van akkor, hogy újra felvegyük ezt a rabszolgaságot? Megszabadultunk a bűntől, hogy önkéntes és odaadó rabszolgái legyünk Istennek. Minthogy ebben nincs érdem, nem kapunk zsoldot, hanem kegyelmes Istenünk adja nekünk az örök élet meg nem érdemelt adományát, hogy már most élvezzük, amíg a későbbi teljességre várakozunk.

Pál újra alkalmazza kedvenc kifejezését „Urunk Jézus Krisztus által", hogy megőrizzen attól a veszélytől, hogy mindezt elfelejtsük, és hogy még sokkal inkább Isten szívéből szóljon hozzánk ezen az egyetlen és kizárólagos csatornán keresztül.