Skip to main content

10.01 Démás, Márk és Sándor

OLVASNIVALÓ: 
2Timóteus 4,9-22

PÁL EMLÍTÉST tesz bizonyos munkatársakról. Ez a levél egyénnek szólt, és bizonyos értelemben egyénekkel is foglalkozik; nem kevesebb, mint 23 nevet említ, akiket Timóteus ismert. Démásról korábban úgy beszélt Pál, mint munkatársáról (Filem 24), de most elhagyta az apostolt a magány és szükség órájában. A gravitáció törvényének elve erkölcsi értelemben is igaz; az után ment, ami vonzotta a szívét. Lukács, a szeretett orvos, aki sok utazásán kísérte Pált, és aki Pál mellett volt első fogságának jó részében, egyedül látható az apostol társaként ebben a megpróbáló időben. Márkról, aki Pállal és Barnabással utazott fiatal emberként, de később meghátrált (ApCsel 15,38), most jó bizonyságot kap. Mindig van lehetőség a helyreállásra, és jó dolog, hogy a Szent Szellem felhasználhatta Márkot arra, hogy megírja Jahveh tökéletes Szolgájának evangéliumát. Mennyire személyes ez a levél! Figyeljük meg a „Pál felsőruháját", valamint a „könyveket", „kiváltképpen a pergameneket" érintő utalást.

Mindig vannak, akik ellenállnak az igazságnak. Ezért Timóteus őrizkedjen Sándortól, mert ő nagyon szembeszállt Pállal mind tettben (14. v.), mind szóban (15. v.). A személyes bosszú kívánása helyett az apostol a megtorlás ügyét az Úrra bízza - és ilyen helyzetben mi is így járjunk el.

Az apostol ezután rátér legutóbbi római megpróbáltatására; senki sem jelent meg érdekében, hogy mellette tanúskodjon. Figyeljük meg Pál krisztusi szellemét! Ez István magatartására emlékeztet azokkal szemben, akik megkövezték (ApCsel 7,60). Volt azonban valaki, Aki mellette állt, Ő, Aki azt ígérte, hogy mindig mindenkivel vele lesz az Övéi közül (Zsid 13,5). Az Úr megerősítette őt, és mivel megszabadult Nérótól, első fogsága után Pálnak lehetősége volt, hogy betöltse szolgálatát az evangélium hirdetésében. Ha meg is szabadult Pál ily módon a haláltól (17. v.), ezután a 18. versben arra számít, hogy a jövőben vértanúság által fog megszabadulni ellenségeinek cselekedeteitől.

Az utalás Trofimusra jelentős; azt sugallja, hogy a gyógyító ajándék jele már megszűnt működni. Pál a levelet a kegyelemmel kezdte (2. v.), és a kegyelemmel fejezi be minden szent számára (22. v.); mindenkinek tartozott a kegyelemmel, és így vagyunk mi is.