LÁTVA, hogy az Ige újjászületést eredményezett, és megmarad örökre (1,23-25), ebből természetesen következik, hogy azzal kell táplálkoznunk (1,2; Jak 1,18.21). Megízleltük az Úr kegyelmét a megtéréskor; most fejlesszük ki a megfelelő szellemi étvágyat az igazságra. Ahogyan az újszülött csecsemők tejre vágyakoznak, így vágyakozzunk szorgalmasan az Ige szellemi, hamisítatlan tejére. (Nem csecsemőknek kell lennünk, hanem vágyakoznunk kell a táplálékra és az életre.)
De hogy meglegyen ez az étvágy az Igére, amely „csalárdságtól mentes" (Csia Lajos fordítása), mindenféle csalárdságot, képmutatást és minden hamis beszédet határozottan félre kell tennünk (1. v.).
Krisztushoz jöttünk (vagyis közel kerültünk, közelítettünk) (4. v.; 3Móz 21,17-18.21.23), és azt találtuk, hogy Ő a sarokkő, mint alap. De azoknak, akik visszautasították, megütközés kövévé lett (1Pt 2,7-8; Mt 21,42; ApCsel 4,11). A hívő ember számára becses (1Pt 2,4.6-7), és Ő sohasem hagy majd bennünket zavarba jutni.
Ezenkívül, minthogy élő kövekként épülünk fel Őrá, mi vagyunk a papság, hogy szellemi áldozatot mutassunk be: testünket (Róm 12,1-2; 2Kor 8,5; Zsolt 110,3); dicsőítésünket és hálaadásunkat (Zsid 13,15); ajándékunkat (Zsid 13,16; Fil 4,18) és imánkat (Zsolt 141,2). Kössük erősen az ilyen áldozatokat az odaadás oltárához, és így hirdessük Urunk kiválóságait (1Pt 2,9; Zsolt 118,27).
A papság közös és áldott része minden hívőnek, tehát ők papok királysága (Jel 1,6). Ezzel szemben az ajándékok a Gyülekezetben különbözőképpen vannak elosztva (Róm 12,6).
Most nép vagyunk, akik korábban csak szétszóródott bűnösök voltunk (10. v.). „Isten tulajdonba vett népe" vagyunk (9. v.), (Magyar Bibliatanács fordítása, 1991.); (2Móz 19,5-6); „azt mondja a Seregeknek Ura... tulajdonommá lesznek" (Mal 3,17); „enyémek", mondja az Úr Jézus (Jn 17,10). Hogy magáévá tegyen bennünket, önmagát áldozta értünk (Tit 2,14), tehát áron vétettünk meg (1Kor 6,19-20). Ezenkívül, hogy magáévá tett bennünket, nevünkön szólított (Ézs 43,1), és szépségét ránk helyezte (Ez 16,8.14).