„Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. »Tiszteld apádat és anyádat«: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: »hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.«" Efézus 6,1-3
A szülő-gyermeki kapcsolat életünk legnehezebb területei közé tartozik.
A bukott emberi természet egyik sajátos torzulása folytán mintha azokat szeretnénk a legkevésbé, akik hozzánk a legközelebb állnak. Számos hívő leány folytat állandó küzdelmet önmagával az ellenséges indulat miatt, amit anyjával szemben érez. És sok fiú többnyire egyáltalán nem viselkedik apjával szemben úgy, ahogy kellene.
Senki sem vitatja a nemzedékek közötti szakadék létezését. A fiatalok azért panaszkodnak, mert a szülők nem értik meg, elnyomják őket, nem haladnak a korral, a régi rendhez tartoznak.
Mindennek ellenére azonban a fiatalok közül sokan bűntudatot és szégyent éreznek amiatt, hogy e magatartásukból nem tudnak kinőni, és családjukkal szemben nem tudnak keresztyén módra viselkedni. Világosan látják, milyen nagy vereséget jelent, hogy míg kortársaikkal, sőt, más felnőttekkel szemben oly barátságosak és kedvesek tudnak lenni, addig otthon hidegek, sőt ridegek. Gyűlölik önmagukat, mert titokban szüleik halálát kívánták. De mindezt beismerni nagyon keserű pirulát jelent. Amikor Isten a Tízparancsolatot adta Izráel népének, nem volt véletlen, hogy közülük az egyik éppen ez: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked" (2Móz 20,12). Az Újszövetségben Pál veszi elő újra ezt a parancsolatot.
Tisztelni a szülőket és nekik engedelmeskedni nemcsak azt jelenti, hogy tenni, amit mondanak, hanem azt is, hogy felnézni rájuk, szeretetre méltóan viselkedni velük szemben, és gondoskodni róluk, ha arra van szükség. Pál ennek négy okát is adja: ez a helyes, ez válik a fiatalok javára, ez biblikus és teljes életet munkál.
De nagyon sok fiatal úgy véli, hogy ha másoknál ez lehetséges is, náluk semmiképpen sem. Mert az ő szüleik olyan zsarnokok, olyan szűklátókörűek!
Ami itt hiányzik, az összetörettetés. Ez azt jelenti, hogy a fiatal odamegy apjához vagy anyjához, vagy mindkettőhöz, és ezt mondja: „Ide figyeljetek, nagyon sajnálom, hogy mindig vitatkoztam veletek. Sohasem köszöntem meg, amit értem tettetek, de most szeretném megtenni. Kérem, bocsássatok meg, hogy szüntelenül az ellenállás falát építettem ellenetek. Isten segítségével remélem, hogy ezentúl minden másként lesz."
Semmi nem változtatja meg annyira az ellenséges magatartást, mint az efajta bocsánatkérés. És ha legközelebb a fiatal ismét kísértésbe kerül, hogy szeretetlen magatartást tanúsítson szüleivel szemben, akkor eszébe jut az összetörettetés égető szégyene, és ez visszariasztja majd a helytelen viselkedéstől.