Skip to main content

11.07 Menj haza a tieidhez!

"Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad." Márk 5,19

Akik frissen éltük át Isten megváltó kegyelmét, úgy véljük, a hit oly egyszerű és csodálatos, hogy mindenki hihet az Üdvözítőben, ha elmondjuk neki, mi történt velünk. Ehelyett azonban meg kell állapítanunk, hogy sértődötten, bizalmatlanul, néha ellenségesen reagálnak. Mintha becsaptuk volna őket. És ilyenkor gyakran úgy viselkedünk, hogy mi magunk leszünk akadályok az Úr Jézushoz vezető úton. Olykor heves vitába keveredünk velük, vagy elkülönítjük magunkat tőlük. Vagy bíráljuk őket életmódjuk miatt, s közben elfelejtjük, egyszerűen nincs meg bennük az az isteni erő, ami szükséges ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a keresztyén élet mércéjének. Könnyen előfordul, hogy az lesz rólunk az emberek benyomása, hogy mi magunkat náluk jobbnak tartjuk. S ezt szemünkre is vetik. Kerülnünk kell, hogy ezekre a vádakra még okot is szolgáltassunk.

Egy másik hiba, amit gyakran elkövetünk, hogy erőnek erejével rájuk erőltetjük az evangéliumot. Csupa szeretetből és buzgóságból még jobban elidegenítjük lelküket a hevesen támadó kísérleteinkkel.

És egyik hiba szüli a másikat. Felhagyunk a szülői tekintély iránti szeretetteljes tisztelettel, mintha hitünk felmentene minket az alól, hogy engedelmeskedjünk apánknak és anyánknak. Egyre többet vagyunk távol hazulról, és időnket az istentiszteleteken, valamint más keresztyénekkel töltjük el. Pedig ezzel csak még ellenszenvesebbé tesszük családunk számára a gyülekezetet és a keresztyéneket.

Amikor az Úr Jézus meggyógyította a démonoktól megszállt gadarénust, azt mondta neki, menjen, és mondja el családjának, milyen nagy dolgot cselekedett vele az Úr. Ez az első, amit nekünk is tennünk kell: egyszerű, alázatos és szeretetteljes bizonyságot megtérésünkről.

Ehhez kell járulnia megváltozott életünk tanúságtételének. Ragyogtassuk világosságunkat" az emberek előtt, hogy lássák a mi jó cselekedeteinket, és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat (lásd Mt 5,16).

Ez pedig azt jelenti, hogy megújult tisztelettel, engedelmességgel, szeretettel és figyelmességgel vagyunk szüleink iránt, és elfogadjuk tanácsaikat mindaddig, amíg azok ellent nem mondanak a Szentírásnak. Többet kell segítenünk az otthoni munkában, mint eddig, gondosabban kell takarítanunk szobánkat, segítenünk a mosogatásnál, a szemetes vödör kiürítésénél, és mindezt önként.

Ahelyett, hogy családunktól elszakadnánk, egyre több időt kell töltenünk velük, és azon fáradoznunk, hogy egymással való kapcsolatunk erősödjék. Így a „mieink" előbb-utóbb vágyat éreznek arra, hogy ők is Jézus Krisztus tanítványai legyenek!