Skip to main content

Útban van a segítség

Az egyik évben szörnyű árvíz volt. Teljesen elárasztott egy kis középnyugati városkát, ami egy völgyben, két folyó között helyezkedett el. Mindkét folyó kilépett a medréből, és éjjel-nappal esett az eső. Kilátás sem volt arra, hogy a városka megmeneküljön: lassan, de biztosan elöntötte a víz. Mindenkit evakuáltak, egyetlen idős ember kivételével, aki nem volt hajlandó otthagyni otthonát - amit hamarosan egészen elborít az ár.

„Hiszem, hogy Isten meg fog menteni" - kiáltotta az öreg mindenkinek, aki könyörgött neki, hogy meneküljön egy magasabb helyre. A férfi hitt az imádság erejében, és bízott abban, hogy Isten valahogy meg fogja menteni.

Ahogy a víz elöntötte az utakat, és kocsival már nem is lehetett közlekedni, egy négykerék-meghajtású teherautóval érkező férfi állt meg az idős ember házánál, és megdöngette az ajtót: „Siessen!" - kiáltott: „Jöjjön velem, és biztonságba viszem! Már nincs sok idő!" Az idős ember azonban tovább imádkozott. Nem volt hajlandó elhagyni a házát.

Pár órán belül méterekkel emelkedett a vízszint, teljesen elöntve az otthonát. Tovább esett az eső. Az öreg felmászott a konyhaasztal tetejére, és tovább imádkozott. Amikor már ott is a lábát nyaldosta a víz, egy férfi evezett csónakkal a konyhaablak elé, és így kiáltott: „Uram, szálljon be a csónakba! Biztonságba viszem!"

„Nem" - kiáltott vissza az idős ember. „Isten meg fog szabadítani ebből az árvízből!"

A víz egyre feljebb emelkedett, és az idős embernek végül nem maradt más választása, mint hogy kimásszon a háztetőre. Az eső csak ömlött szakadatlan. Miközben imádkozott, meghallotta egy helikopter robaját az égen. Felnézett, és meglátta a háza fölött lebegő helikoptert. Leeresztettek neki egy kötéllétrát.

„Menjenek innen!" - kiáltott az öreg a helikopter felé. „Lesodornak a tetőről! Isten meg fog engem menteni! Maguk menjenek más emberekért!"

A helikopter nem maradhatott ott örökké, így otthagyták az öreget a háztetőn, még mindig imádkozva. A víz végül elborította a házat, és az idős ember ott lelte halálát.

Amikor a Menny kapujához ért, megkérdezte Szent Pétert, beszélhetne-e Istennel. Péter odavezette a kegyelem királyi székéhez.

„Ó, Uram, olyan buzgón könyörögtem, hogy álljon el az eső, és hogy ments meg az árvíztől. Te meg hagytad, hogy ott fulladjak meg. Nem értem!"

„Gyermekem, én meghallgattam az imádat. Küldtem egy négykerék-meghajtású teherautót, egy evezős csónakot és egy helikoptert. Mit kellett volna tennem?"

Isten nem mindig úgy hallgatja meg az imáinkat, ahogy mi várjuk. De meghallgatja. Az, hogy hiszünk és bízunk Istenben, azt jelenti, hogy felismerjük az Ő munkáját a körülményeinkben, függetlenül attól, hogy azok milyen reménytelennek tűnnek. Lehet, hogy a mi szemünkben úgy tűnik, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, és hogy Isten elhagyott bennünket. Isten azonban látja az egész képet, és bízhatunk abban, hogy soha nem hagy el minket, és nem távozik el tőlünk. Ő munkálkodik, még akkor is, ha mi nem vesszük észre. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott" (Róm 8,28).

Azt se felejtsük el, hogy Isten olyan hétköznapi embereken keresztül munkálkodik, mint te és én. Amikor felajánljuk segítségünket másoknak, vagy kedvesen megteszünk nekik valamit, könnyen lehet, hogy - akárcsak a történetben szereplő segítők - éppen mi vagyunk a válasz az imáikra.