Máté

KÜLÖNBÖZŐ ESEMÉNYEK történtek, amelyek azt illusztrálják, hogy „a király szava hatalmas" (Préd 8,4).

AZ ÚR ítélkezésre vonatkozó magyarázata (1-6. v.) nem a polgári törvényszékre (Róm 13,1-7) vagy a gyülekezeti fenyítésre (1Kor 5,1-13) vonatkozik. Szavai mások egyéni és kicsinyes megítéléséről szólnak, amely személyes ellenszenvből, részrehajló szellemből, irigységből stb. fakad. Az ilyen szükségtelen kritikai szellemnek nincs helye a saját hibáinak alázatos ismeretével rendelkező tanítvány életében. Ahogyan a keresztyén növekszik a kegyelemben, mind szigorúbbá válik önmaga megítélésében, és elnézőbb mások elítélésében.

A FEJEZET előző szakasza azt kérdezi, hogy vajon vallásos tevékenységünkben Istennek vagy embereknek a tetszését keressük- e; a mennyét vagy a földét (1-18. v.). A menny és a föld közötti választás teszi ki a fejezet hátralévő részét is. Kincseket lehet gyűjteni mindegyik helyen (19-21. v.). A mennyben gyűjtött kincs jelenti a legjobb befektetést és kínálja a legnagyobb biztonságot. A világ is ezt mondja a földi gazdagságról: „Nem viheted magaddal!" Milyen igaz (1Tim 6,7); az Úr azonban nekünk azt mondja, hogy mennyei kincseket küldhetünk előre!

AZ ÚR az alamizsnáról (1-4. v.), az imádkozásról (5-15. v.) és a böjtről (16-18. v.) beszélt. Az első cselekvés az embertárs felé irányul a második Isten felé, és a harmadik önmagunk felé. Krisztus elítélte azt, aki az alamizsna adását kürtöléssel kísértette, azt, aki tereken helyezkedett el imádkozni, hogy tettének maximális nyilvánosságot biztosítson, valamint azt, aki eltorzította arcát annak közhírré tételére, hogy ő most böjtöl. Az első azt akarta, hogy „az emberektől dicséretet nyerjen" (2. v.), a második arra vágyott, „hogy lássák az emberek" (5.

AZ ÚR nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt (Mt 5:17-19). Azért jött, hogy „betöltse". Vagyis meg akarja magyarázni igazi jelentését és a benne foglalt hallgatólagos következtetéseket; szavakon túl be akar hatolni szellemébe és alapelveibe. Vitája nem a törvénnyel van, hanem az írástudókkal és a farizeusokkal (Mt 5:20). Gondolkodjunk el az Úr három „kiemeléséről" a királyságba való bejutással kapcsolatosan. A belépéshez lényeges a bűnbánat (Mt 5:18,3), az újjászületés (Jn 3,5) és a helyes viselkedés (Mt 5:20). A 20. vers állapítja meg az egész beszéd témáját.

AZ 5-7. FEJEZETET gyakran nevezik „Hegyi beszéd"-nek. Jézus úgy kezdte üzenetét, ahogyan a Zsoltárok könyve kezdődik - az igazán boldog ember leírásával. Az Úr szerinti boldogság ismertetőjele merőben más, mint a világé. A világ azokat nevezi szerencsésnek és számítja boldognak, akik könnyen boldogulnak, gazdagok vagy híresek. A meg nem tért ember számára a boldogságot rendszerint a megbecsülés, a gazdagság vagy az érzéki gyönyör jelenti. Krisztus boldogság-mértéke ettől nagyon különbözött.

AZ IGESZAKASZ az „elhagyás" négy esetét tartalmazza. A Sátán elhagyta az Urat (11. v.); Jézus elhagyta Názáretet (13. v.); Péter és András elhagyta a hálóit (20. v.); Jakab és János elhagyta a hajóját (22. v.).

JÁNOS ÜZENETE ugyanolyan egyszerű volt, mint öltözete és táplálkozása (2., 4. v.). A menetparancsokat Ézsaiás próféta szavaiból véve (3. v.; Ézs 40,3; Jn 1,23) félelem nélkül hirdette a megtérés követelményét. Az emberek három különböző osztálya jelentkezett bemerítésre.

A KISGYERMEK Jézus van az egész fejezetben az érdeklődés középpontjában. Mindig, amikor a gyermek és anyja együtt van említve, a gyermek kapja az első helyet (11., 13., 20., 21. v.). Miután Máté bemutatja Krisztust, mint „fejedelmet" (6. v.), Heródes többé már nem kapja meg királyi címét. Hasonlítsuk össze az 1. és 3. verset a következő versekkel: 7., 12-13., 15-16., 19.22, „A zsidók Királya", a jogos, eljött!