Igehely (történet): Jézus a példakép – Hegyi beszéd (Mt 5-7)
Aranymondás/kulcsige: Mt 5. 3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Óracél: Értsék meg, hogy Isten nem személyválogató, lássák meg Jézus Krisztusban a tökéletes példaképet, akit követhetnek
Fő üzenet, központi igazság: Nem személyválogató az Isten; Jézus mindenkivel jót tett
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
Jegyzetek:
Ez a bibliai szakasz az, amiről hitetlenek és más vallásúak is általában lelkesen nyilatkoznak. Milyen fontos igazságokat fogalmazott itt meg az Úr Jézus, milyen szépen és fennkölten tanított! Ez az igazi Jézus - mondják -, a dogmák nélküli, tiszta erkölcsöt, nemes emberi gondolatokat tanító nagy Mester. Olyan szépen mondta, hogy szeressük egymást és legyünk jók.
Jézus Krisztus új törvényt adott ennek a világnak. Az Isten országa törvényét hozta itt a nyilvánosság elé.
De nem tudjuk betartani! Nagy eredmény felismerni ezt, és némi keserűséggel ki is jelenti. Hiszen ez a Hegyi beszéd egyik célja, hogy rádöbbentsen minket arra, hogy de jó lenne így élni, de képtelenek vagyunk erre. Vagyis mindnyájan alkalmatlanok vagyunk az Isten országára.
Elesett állapotba kerültünk Isten nélkül. Hogy ennyire tehetetlenné váltunk minden jóra és Isten akaratának a cselekvésére. És ezzel is magához hívogasson, ha tetszik, magához kényszerítsen, hogy odataláljunk a kegyelemhez, és eljussunk oda, hogy Ő viszont képesekké teszi a benne hívőket arra, hogy a Hegyi beszéd törvénye szerint éljenek.
Mindenkihez szólt, de a tanítványainak mondta, az újjászületett embereknek, akikben már él Krisztus a hit által. Csak ők tudják teljesíteni Isten akaratát.
Ma érdemes becsületesen feltennünk a kérdést és válaszolni rá: vajon én ezek közé tartozom-e? Nekem is mondja-e az Úr Jézus a Hegyi beszédet? Bárcsak kedvet csinálna mindnyájunknak a Hegyi beszéd tanulmányozása ahhoz, hogy valóban Jézus tanítványaivá legyünk, ha pedig azok vagyunk, akkor sokkal nagyobb örömmel és bátrabban éljünk is eszerint!
Egyébként hiába biztatjuk magunkat és egymást, hogy éljünk erkölcsösen és legyünk jók. Újra és újra rá kell jönnünk, hogy hosszú távon, következetesen, alapjában véve ez nem sikerül. Minden jó szándékú ember elér bizonyos rész- és látszateredményeket, de alapjaiban nem tudjuk megváltoztatni magunkat. Sőt, aki bátor ahhoz, hogy kíméletlenül becsületes legyen, az kénytelen megállapítani, hogy a szívünk mélyén nem is akarunk a Hegyi beszéd szerint élni. Mert nem akarunk minden esetben, mindig igazat mondani. Mert félünk attól, hogy parázna vágyak nélkül jöjjünk-menjünk a világban. Mert nem akarunk mindenkit egyenlőképpen szeretni, azt is, aki most esetleg az eszünkbe jut, aki a legtöbbet ártotta nekünk. Nem akarunk az igazságért szelíd alázattal szenvedni.
Ezért szólal meg a Hegyi beszéden keresztül is Jézusnak az az örök felszólítása: "Szükséges újonnan születnetek!" A ti Atyátok... azokhoz beszél, akik már Isten gyermekei lettek, akiknek valóban atyjukká lett Isten, akik a mennynek a polgárai.
Jézus élesen szembeállítja a világ törvényeivel (vallásos világ is) az Isten országának a törvényeit.
A reakcióit azzal, ahogyan Isten szokott válaszolni valamire. Szembeállítja Jézus azt, ahogy a hitetlenek viszonyulnak azokhoz, akik nekik kellemetlenkednek és ártanak, s ahogyan Isten gyermekei viszonyulhatnak. Röviden: Jézus élesen szembeállítja az Isten nélküli kultúrával azt a keresztyén, krisztusi kultúrát, amiről a Hegyi beszéd szól. Ez az éles szembenállás lesz világossá ezekben az mondatokban.
Ennek a bizonyos krisztusi: többet. Ha ti nem tudtok többet nyújtani, mint a pogányok, meg a formálisan vallásosok, akkor nem vagytok a ti Atyátok fiai.
Többet az ő Atyjuktól. Nem a világra hasonlítasz, a gyerek az apjára hasonlít. Feltűnnek-e rajtatok a mennyei Atya vonásai?
Konfliktusok rendezésének a sajátos módja a pogányoknál, a vallásosoknál, és a kettő között nem sok különbség van. De ti ne így, hanem úgy, ahogy a ti Atyátok szokott reagálni arra, amikor Őt bántják, vagy Őt támadják. "Legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, mennyiben adtok többet? Nem ugyanezt teszik a vámszedők is? És ha csak a ti atyátok fiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes."
Ti a mennyei Atyátokhoz hasonlítsatok, és ne a világhoz. A világ így teszi, hogy vagy nem köszön egyáltalán, vagy köszön annak, aki neki is köszönt. És fel van háborodva, ha a másik nem köszönt előre. Ez a világ. De ti ne így, hanem úgy, ahogy a ti Atyátok, akitől ti már új természetet kaptatok. Aki a saját lelkét adta belétek. Aki az Ő törvényét a szívetekbe írta. Titeket képesekké tett arra, hogy másként éljetek, másként reagáljatok, és a világnál többet adjatok.
Mi jellemző az Atyára?
- Isten személyválogatás nélkül szeret mindenkit. Felhozza az Ő napját a gonoszokra és jókra, esőt ad igazaknak és hamisaknak. Ti se tegyetek tehát különbséget ember és ember között neme, faja, életkora, műveltsége, anyagi helyzete szerint. Sőt a bennetek élő előítéletek alapján, a ti sokra becsült rokonszenvetek vagy ellenszenvetek alapján se.
Jézus itt nem egyfajta erkölcsi tökéletességről, valamiféle végleges bűnnélküliségről beszél. Az egész Hegyi beszédben nincs ilyen, ezért értik sokan félre ezt az igét. Itt nem valami általános tökéletességről van szó, hanem arról, hogy ahogy az Isten személyválogatás nélkül szeret mindenkit, úgy az Isten gyermekeinek is meg kell tanulniuk személyválogatás nélkül szeretni mindenkit. Akkor tökéletesen felragyog bennük ez az isteni vonás.
Ez nehéz, mert a természetünk: "Hallottátok, hogy megmondatott: szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet."
Hol mondatott ez meg? Ki mondta, hogy szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet? Van ilyen a Bibliában?
Jézus itt elsősorban a 3Mózes 19. és 24. fejezetéből idézett, amikor mondja: megmondatott... Tessék végigolvasni, ilyen a Bibliában nincs, hogy gyűlöld ellenségedet. Itt Jézus annak a kornak az írástudóival, íráshamisítóival vitatkozik. Ez az ő hozzátételük volt. Mert a barátnak az ellentéte az ellenség, de a felebarátnak nincs ellentéte. A felebarát egyszerűen a másik embert jelöli, minden megkülönböztetés nélkül.
A Bibliában ilyen van: szeresd felebarátodat - mindenkit - úgy, mint magadat. Jézus meg is fogalmazza a későbbiekben, hogy ti pedig azt mondjátok, hogy gyűlöld ellenségedet. Emögött már az a gőg van, amivel ezek az emberek megvetették az összes többit, akik nem az ő népükhöz tartoztak, az úgynevezett pogányokat. Sőt a saját népükön belül is mindazokat, akiket ellenszenvesnek találtak: a vámszedőket, mert azok együttműködnek a megszálló rómaiakkal, azokat is gyűlölni kell. Majd ők megmondják, kit kell szeretni, és kit kell gyűlölni. Jézus azt mondja: ilyen nincs. Ez a ti természetetekből és torz gondolkozásotokból következik. Az Atya természete és gondolkozása az: szeresd felebarátodat, vagyis mindenkit ezen a világon egyelőképpen, legalább annyira, mint önmagadat.
Az Isten nélküli gondolkozás, akármilyen vallásos is, megtoldja azt, amit Isten mondott, vagy lefarag belőle, és megpróbálja a maga képére és hasonlatosságára formálni.
Világi kultúra: a viszonzás - a rosszat meg kell torolni, (kölcsön kenyér visszajár), ez a bosszú, jót is lehetőleg honorálni kell, mert a büszke ember semmiképpen nem akar lekötelezettjévé válni senkinek. Vagyis: fizetnünk kell mindenkinek.
Mit mond Jézus? Ha ti a ti Atyátok gyermekei vagytok, akkor ennél többet tudtok adni. Vagyis képesek lesztek a rosszat jóval viszonozni. Itt a világi gondolkozásnak megáll az esze. Ha segítségre szorulok és van, aki segít, hálás vagyok érte, és nem akarom feltétlenül azt viszonozni, kifizetni, de kész vagyok bármikor, bárkivel jót tenni, akinek szüksége van rá. Mégpedig személyválogatás nélkül, számítás nélkül, hátsó gondolatok nélkül és mindenféle tisztátalan érzés nélkül. Úgy, mint az én mennyei Atyám, mert én már az Ő gyermeke lehettem.
Erre mondta el Jézus illusztrációnak egy későbbi esetben az irgalmas samáriainak a példázatát. Zsidók és samáriaiak hihetetlenül gyűlölték egymást. Megvoltak ennek a történelmi és érzelmi okai is. Ezért mond Jézus ilyen éles helyzetet a hallgatóinak. Azt mondja: egyszer egy zsidó ember nagy bajba került. Az úton leütötték, eszméletlenre verték és kirabolták. Arra ment egy samáriai. Az egyik írásmagyarázó, aki sokáig élt a Szentföldön, azt mondja: aki ismeri az ottani viszonyokat, a példázatnak ennél a pontjánál szinte hallja azt a döbbent csöndet, ahogy Jézust hallgathatták az emberek, és bizonyosak voltak a folytatásban, ami természetesen az: az meg belerúg. Mert ez következnék abból, hogy ő samáriai. Erre az megáll, önmagát is veszélybe sodorja, (mert a rablók még ott lehetnek, lehet, hogy ő a következő áldozat), rááldoz az idejéből, pénzt is rászán, bajlódik, küszködik vele. Miért? Mert az egy ember volt. Egy másik ember, egy ellenséges csoportba tartozó ember, vagyis a felebarátja. Mert az egy másik ember, függetlenül attól, hogy hova tartozik. A felebarátját látta ott meg, és ezért egészen természetes volt neki, hogy segít rajta. Nem azt nézte, ki, hanem azt, hogy bajban van. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy segítsen.
Egész botrányos módon mutatta fel ebben Jézus az irgalmasságnak a valóságát. Ő sokszor beszélt arról, hogy a mi mennyei Atyánk egyik alaptulajdonsága, (ha szabad ezt mondani), sőt Istennek a természete az, hogy irgalmas. Hogy mindig kezdeményez a szeretetben, hogy kész és képes egyoldalúan is szeretni. Hogy nem vár és főleg nem követel viszonzást érte, hogy mindig előbb szeret. Minden mi szeretetünk már csak reflexió, válasz az Ő szeretetére. Ilyen a ti Atyátok. Akkor hasonlítsatok hozzá ebben is. Hasonlíthattok, mert Ő adta nektek ezt a természetet. Ne engedjétek, hogy a világi kultúra mindig elnyomja és visszafojtsa ezt! Ne szégyelljétek, hogy ti mások vagytok, és ne rejtsétek el azt a többet, amit a ti gazdag Atyátoktól kaptatok, és amit szétoszthatnátok ebben a világban. Merjetek, mint Isten gyermekei élni! Mert élhettek úgy, mint Isten gyermekei.
Ez a Hegyi beszédnek a nagy evangéliuma, és erre bátorít, bíztat Jézus ebben a néhány mondatban is. Itt a mi Atyánknak az irgalmas természetére mutat rá. Ezt Ő adja az Ő gyermekeinek. Ezt a feltétel nélküli, személyválogatás nélküli szeretetet, megbocsátást és irgalmasságot.
Akarunk-e a mi mennyei Atyánkhoz hasonlítani e tekintetben is? Ő megadta ennek a lehetőségét, de ezt a képességet, amit az újjászületésben adott, el lehet hanyagolni, vagy lehet tudatosan használni, lehet vállalni. Újra és újra ütközik a két kultúra. A világi gondolkozás, amit sokszor jogosnak is tekintenek, a jogos bosszú, és ez az isteni irgalmas lelkület. Nem mindig könnyű azonnal átlátni, hogy most akkor mi a feladatom. De aki valóban Isten gyermeke és Isten gyermekeként akar ebben az Isten nélküli világban élni, annak Isten Szentlelke megadja a bölcsességet.
Azt szoktuk örökké vitatni, hogy hol a határ. Meddig mehetek el, meddig nem. Aki kész és akar engedelmeskedni, annak Isten ezt lépésről lépésre, esetről esetre világossá teszi.
Fontos látnunk, hogy az a Jézus mondta el a Hegyi beszédet, aki ennek a világnak az Ura. Ő itt nem fennkölt gondolatokat akar nyilvánosságra hozni, hanem törvényt hirdet. Azt mondja: ez az Isten országának a rendje. Azoknak mondja, akik már Isten országának a polgárai, a többinek meg ez hívogatás is, kedvcsinálás, hogy így is lehetne élni. Azokat viszont bátorítja is erre, meg kötelezi is őket erre. Nekünk számolnunk kell ezzel, és érdemes végiggondolnunk, mit jelent, hogy ennek az Isten nélküli világnak az egész kultúrájával szemben Jézus felragyogtat egy krisztusi ellenkultúrát, amelyikben egész más a gondolkozás, mások a célok, mások az eszközök. Más fontos és más mellékes. Ahol Isten szabja meg a rendet. Ez a mennynek az előíze már, és Isten gyermekei ebben a két világban élnek.
Valaki egyszer úgy mondta: két lábbal állunk ebben a világban, de mindkét szemünkkel látjuk az eljövendőt. Onnan kapjuk az erőket ahhoz is, hogy ebben a világban helytálljunk és tudjuk adni ezt a többet, ami tőlünk nem telik, és tudjunk mások lenni, mert a mi Atyánkra hasonlítunk.
A kérdés ez: akarunk-e csakugyan a mi mennyei Atyánkra hasonlítani? Ennek sokszor kemény ára van, mert a példa ebben is a mi Urunk Jézus Krisztus. Ő jelenítette meg, Ő tette láthatóvá előttünk egészen, hogy ki a mi mennyei Atyánk. Ez azonban az életébe került. Ebbe bele kell halni. Bele kell halnia minden hiúságunknak, büszkeségünknek, önérzeteskedésünknek, a magunk igazának, a magunk elveinek... Mindennek bele kell pusztulnia, hogy viruljon bennünk egyre teljesebben ez az isteni természet, ez a krisztusi természet.
Jézus adott példát erre. Péter apostol írja levelében: "Ő szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott."
El lehet jutni ide, de éppen az Ő csendes szenvedésével adott igazi és végleges megoldást az emberiség legnagyobb kérdésére, a bűnkérdésre. Isten segítsen bennünket, hogy akarjunk is az Ő gyermekeiként élni, ha már Ő az Ő újjáteremtő kegyelmével ezt lehetővé tette.
Legjobb elkezdeni már ma. Átfutott rajtam, milyen tanulságos lenne, ha most mindenki kikeresné azt az embert, akivel kapcsolatban a legtöbb keserűség van a szívében. Lehet, hogy már nem friss, már elfelejtette, de azért ott van még valami. Ha a nevét hallom, egy kicsit összerándul a gyomrom. Talán az öklöm már nem, de a gyomrom még igen. Eszembe jutnak nagyon fájó emlékek. Készek vagyunk-e ehhez az emberhez is ezzel az isteni indulattal közelíteni, így gondolni rá. Ahogy itt Jézus mondja: így imádkozni érte, és ha találkoznánk netán, akkor így beszélni vele, meg így beszélni róla, ha szóba jön. Ilyen gyakorlati dolgokon lehet lemérni, hogy akarunk-e a mi mennyei Atyánk gyermekeiként élni. Vagy szeretnénk a mennyei polgárságot, de ebben a világban a világ istentelen kultúrája szerint akarunk mégis élni. Ez az, ami nem megy.
Adjon bátorságot nekünk Isten, hogy merjünk a mi Atyánk fiaiként élni.
Comments