Az Ő történelmi születése. "Azért a születendőt is szentnek hívják, Isten Fiának" (Lk 1,35). Jézus Krisztus beleszületett ebbe a világba, de nem volt innen való. Nem történelmi fejlődés következtében lett. Kívülről jött bele a történelembe. Jézus Krisztust nem mondhatjuk "a legjobb embernek", hanem Ő olyan valaki, aki egyáltalán nem az emberi nemzetségből származott. Jézus Krisztus nem Istenné vált ember, hanem testet öltött Isten. Isten jött bele az emberi testbe, kívülről jött.

Valóban nagy a kegyesség titka, nem azért, mert titokzatos marad, hanem azért, mert olyan elképesztő. A titok az a bámulatra méltó fölismerés, hogy Isten hús-vér emberré lett.

Ez pl. azt jelenti, hogy az Örökkévaló beleszületett egy olyan világba, amelyet az idő határoz meg. Ő, az Időtlen, eljött a naptár és az órák világába.

Az Egyetlen, Aki mindenütt jelenvaló, Aki egy időben minden helyen ott van, egyetlen helyre korlátozta magát, mint Betlehem vagy Názáret, Kapernaum vagy Jeruzsálem.

"Annak a gazdag embernek, akiről Lukács evangéliumában olvasunk, annyi gazdagsága volt, hogy egyáltalán nem is tudta, mit kezdjen vele. Ezért elhatározta, hogy lerontatja csűreit és magtárait, és nagyobbakat építtet. Csakhogy nem tudta: mihelyt építési terveit megvalósította, meg fog halni. A gazdagsága nem őrizheti meg a haláltól és a sírtól!

Pál apostol leveleiben Isten Szent Szelleme bizonyságot tesz arról, milyen egyszerűen, de mindenható biztonságban van elrejtve életünk a Krisztussal Istenben. Úgy beszélünk, mintha megszentelten élni a legbizonytalanabb dolog lenne. Pedig ez a legbiztosabb, mert Isten mindenható hatalma van benne és mögötte. A legbizonytalanabb az, ha megpróbálunk Isten nélkül élni. Ha felülről születtünk, a legkönnyebb Istennel igazi kapcsolatban élnünk és a legnehezebb letérnünk a helyes útról; csak figyeljünk Isten intéseire és járjunk világosságban.

Tegnap olyan igehellyel volt dolgunk, amely gyakran okoz nyomorúságot azoknak a keresztyéneknek, akik komolyan veszik hívő voltukat. Ma János első leveléből három olyan verset olvasunk, amelyek ugyanúgy nyugtalanítják a hívőket, ha tudatában vannak bűnös voltuknak. A fent idézett vershez járul egy további: „Aki Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az Ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született" (1Jn 3,9).

Jézus Krisztus evangéliuma az akaratot mindig döntésre kényszeríti. Elfogadom-e, hogy Isten a bűnre Krisztus keresztjében kimondta a halálos ítéletet? Van-e valami kevés érdeklődés bennem Krisztus halála iránt? Kész vagyok-e magamat azonosítani az Ő halálával, hogy teljesen kiirtsa belőlem a bűn, a világ és önmagam szeretetét? Akarok-e annyira eggyé lenni Jézussal, hogy kész vagyok inkább minden mást elveszíteni, csak Őt el ne veszítsem?

Az Újszövetségnek ez az Igéje rendkívül nyugtalanítja a komoly, érzékeny lelkiismeretű keresztyéneket. Végiggondolják a következőket: előttem van a kísértés. Pontosan tudom, hogy vétkezem, ha engedek neki. Tudom, hogy nem kellene, mégis megteszem! Így tehát szándékosan engedetlen vagyok. És akkor már elveszítettem az üdvösségemet!?

Amikor Isten vonz engem, akaratom azonnal döntés előtt áll: elfogadom-e azt a kijelentést, amit Isten adott - akarok-e hozzá menni? Szellemi dolgokban vitatkozni szégyenletes. Ne tárgyalj senkivel, amikor Isten szól hozzád. A hit nem az értelem dolga. A hit felelős cselekvés, aminél fogva önként átengedem magam Istennek. Teljesen Istenre hagyatkozom-e és megteszem-e, amit mond? Ha igen, meglátom majd, hogy olyan valóságra építek, ami éppolyan biztosan áll, mint Isten trónja.