Mit jelent tulajdonképpen „kísérteni az Urat"?

Izráel fiai megkísértették az Urat, amikor azért perlekedtek, hogy a pusztaságban nincs víz (lásd 2Móz 17,7). És amikor azt mondták: „Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?", akkor nemcsak az Ő jelenlétében kételkedtek, hanem gondviselésében is.

Az egyéniség beburkolja a személyes életet. Az egyéniség csupa könyöklés: elválaszt és elszigetel. A gyermek életére jellemző és ott helyén is van, de ha összetévesztjük az egyéniséget a személyiséggel, akkor mindig elszigeteltek maradunk. Az egyéniség: az Isten teremtette magház a személyiség védelmére. El kell törnie, hogy a személyiség előjöhessen belőle és Istennel közösségre juthasson. Az egyéniség csak utánzata a személyiségnek éppúgy, mint ahogy a testi vágy meghamisítása a szeretetnek.

A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal, milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti. A természeti életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben szörnyű hasadás áll be az életünkben. Miért rendelkezett Isten úgy, hogy a természetit fel kell áldozni? Nem rendelkezés ez, hanem az Ő beleegyező akarata. Az Ő rendelése az volt, hogy a természeti élet engedelmesség által formálódjék szellemivé. A bűn miatt kell a természetit odaáldoznunk.

Amikor másoknak beszélünk az üdvösség útjáról, rendkívül fontos, hogy a magyarázatunk világos és érthető legyen. Kerülnünk kell mindazt, ami összezavarhatná őket. Hiszen az emberek általában úgyis elég zavartak, mert Sátán, a világ istene, megvakította őket (lásd 2Kor 4,4).

A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való.

Nincs teremtmény, aki felmérhetné, milyen nagy volt az a győzelem, amit az Úr Jézus vívott ki a golgotai kereszten. Legyőzte a világot (lásd Jn 16,33). Megítélte a Sátánt, e világ fejedelmét (lásd Jn 16,11). Győzelmet aratott a fejedelemségek és hatalmasságok fölött (lásd Kol 2,15) és teljes diadalt a halál fölött (1Kor 15,54.55.57).

Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére. Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).