Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„Ott jelenek meg neked és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két kérub közül, melyek a bizonyság ládája fölött vannak" (2Móz 25,22).
Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! (4Móz 6,25)
Az ároni áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon.
Istennek nincs olyan orcája, arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar. Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog. Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami őt „mosolyra deríthetné".
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! (4Móz 6,24)
Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal áldja meg a népet. Ez az áldás csaknem minden istentisztelet végén elhangzik, egy-egy sora azonban nehezen érthető.
Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek adhat. Nem azért adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van rá. Az áldás ajándék, amit Isten szeretetből ad, ha akar.
A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok... ne ítélkezzünk egymás felett... (Róm 14,1.13)
Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja.
„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).
Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. (Mt 26,42)
Jézus nemcsak másoknak mondta, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem", hanem őt is az jellemezte, hogy egyszer s mindenkorra igent mondott az Atya akaratára, s ami attól kicsit is el akarta téríteni, arra újra és újra határozott nem volt a válasza.